A Dunaferr kisebbségi tulajdonosa: Fékezőerő lehet a magyar államnál, hogy azt hiszi, orosz érdek a bedőlés

Az ISD Dunaferr vezetése, így Jevgenyij Tanhilevics vezérigazgató-helyettes és kollégái rendre arra szoktak utalni közleményeikben, hogy egy magyar és ukrán kör, ahogy ők fogalmaznak, egy „ukrán horda”, nemtelen módszerekkel próbálja bevenni a céget. Az ilyen közleményekben Mikó István ügyvéd és Tatjana Taruta igazgatósági tag együtt szerepelnek.

Örülök, hogy megszólalhatok, állandóan kapom a magyar médiafigyelést, és úgy érzem, hogy az ellenérdekelt felek teljesen légből kapott információi jelentek meg az utóbbi hetekben sorozatosan a magyar sajtóban.

Akkor tegyük tisztába gyorsan az Ön pozícióját! Tényleg Mikó Istvánékkal kooperál, vagy csak összemosták a magyar és az ukrán csapatokat?

Mikó István ügyvéd urat nem ismerem, soha nem egyeztettem vele, nem adtam neki semmilyen felhatalmazást. Róla így nem is tudok nyilatkozni. Ami Jevgenyij Tanhilevicset illeti, véleményem szerint ő az a személy, aki a Dunaferr nehéz helyzetét okozta, aki a tevékenységével tönkretette a céget, és e percben is a felszámolás felé vezeti a társaságot. Bár tavaly szeptember 30-án minden hivatalos felhatalmazása lejárt, vagyis teljesen illegitim, de ő és a jogászai, valamint a biztonsági emberei továbbra sem engednek be senkit a társaságba. Eközben illegitim felhatalmazásokat próbál adni a társainak, vagyis Sevcsik Mónikának és Nagy Péter ügyvédnek.

Ez tehát Mikó István és Jevgenyij Tanhilevics szerepéről a véleménye. És Szergej Taruta? Önnek mi a szerepe most a cégben?

Kisebbségi tulajdonos vagyok, és az is maradok. Mivel aktív politikus, ukrán parlamenti képviselő vagyok, operatív üzleti ügyekkel nem is foglalkozom. Az én nevemben senki más nem jár és nem is járhat el, egyedül a lányom, Tatjana Taruta, aki egyébként az egyetlen legális és cselekvőképes igazgatósági tagja a Dunaferrnek.

A menedzsment nem legitim, ön csak egy kisebbségi tulajdonos, eközben a társaság közgyűlések, legitim vezetés nélkül sodródik. Az áldatlan helyzetet a ciprusi Steelhold, mint a Dunaferr közvetlen többségi tulajdonosa, vagy az orosz VEB mint áttételes főtulajdonos kezelhetné. Jól látom az ön álláspontját?

Ami a tulajdonosi kört illeti, az ISD Dunaferr magyar cég közvetlen tulajdonosa valóban a ciprusi Steelhold, annak a tulajdonosa azonban az ukrán ISD, vagyis a Steelholdot közvetlenül csak az ISD utasíthatja, senki más. Az ISD felett több áttétellel viszont valóban 50 százalék plusz 2 szavazattal rendelkezik a VEB-csoport, 25 százalék mínusz egy szavazattal pedig ketten rendelkezünk, Oleg Mkrtcsan, illetve Szergej Taruta.

De akkor tényleg a VEB-nél lehet a helyzet kulcsa. Ők mit tesznek?

Semmit, legalábbis azért semmit, hogy megmentsék a Dunaferrt. Ez egy orosz állami bank, amely a hiteleiért cserébe lett tulajdonos. Nekem határozottan az a benyomásom, hogy ők a felszámolás felé terelik a céget, mert majd az eladott eszközökből és vagyontárgyakból szeretnének a pénzükhöz jutni. A működtetésben és a finanszírozásban viszont nem segítenek, ezt látva az ISD-csoport teljes menedzsmentje tavaly nyáron felmondott.

Nem szokta őket felhívni, javaslatokat tenni?

Dehogynem, Többször fordultam a VEB vezetéséhez azzal a kéréssel, hogy vegyenek részt az ISD és az ISD Dunaferr stabilizálásában, de sajnos semmilyen választ nem kaptam tőlük. Számomra az is árulkodó, hogy úgy tudom, hogy a VEB-en belül egy felszámolási részleghez tartozik a cég.

Nem értem. Miért mondott volna le a bank az acélipari cégeinek az üzemeltetéséről?

Érdemes megérteni, hogy miként működnek az emberek az állami vállalatoknál, és ne feledje, a VEB állami bank! Ezeknek a bürokratáknak nem tulajdonosi érdekeik, hanem feladataik vannak. Nem szívesen hoznak olyan döntéseket, amelyek később megkérdőjelezhetők, a hatóságok által számonkérhetők. Sokszor a számukra legjobb és a legbiztonságosabb megoldás az, ha semmit nem csinálnak. Többször ajánlottam, hogy ismerek stratégiai beruházásokban érdekelt egyéneket, vállalatokat, akik/amelyek segítenének, de erre egyáltalán nem volt a VEB fogékony.

Vagyis ön még hinne a cég megmentésében?

Mindent megpróbálok megtenni, hiszen folyamatosan leértékelődik az én tulajdonom is. A Dunaferr egy jó cég, stratégiai beruházót még most sem lenne nehéz találni. 2006 és 2010 között 250 millió eurónyi beruházást finanszíroztam a Dunaferrben, emiatt a cég még ma is jó minőségű termékeket képes előállítani. Csak miután a többségi tulajdonos kinevezte Tanhilevics urat, aki szerintem se nem jó menedzser, se nem jó acélipari szakember, mindenfajta finanszírozást, beruházást leállított, azóta a cég fokozatosan megy tönkre. Ami pedig november óta történik, az bűncselekmény a dolgozók, a cég és a tulajdonosok ellen. A cégvezetés megszüntette a kollektív szerződést, zuhanni kezdtek a termelési volumenek. elmaradtak a pontos bérfizetések. Közben a vezetés kétséges szerződéseket köt azokkal a vállalatokkal, ahová kiviszik a Dunaferr pénzét.

Erős állítások, azt mondja, hogy ez november óta történik, akkor avatkozott be közvetlenül ön is ebbe a történetbe?

Tavaly novemberben a Dunaferr szakszervezeti képviselői próbáltak valamit tenni a cég megmentésért. Mivel korábban aktív szerepem volt a társaság irányításában, eredményes menedzserként ismertek engem. Meghívták a lányomat és engem Dunaújvárosba, meglátogattuk a gyárat. Tanhilevics úrnak is jeleztem az érkezésem, de ő nem tartózkodott a vállalatnál. Viszont találkoztam a szakszervezeti vezetőkkel, a menedzserekkel, a dolgozókkal.

Mire jutott?

Arra, hogy a Dunaferr még mindig nincs rossz állapotban, ha lenne alapanyag, ki lehetne dolgozni egy jó üzleti modellt, még a felhalmozott, valóban méretes adósság visszafizetésére is. Tatjana megfogalmazott egy stabilizációs programot, felajánlotta, hogy operatívan, napi szinten segíti a Dunaferr helyreállítását. Jevgenyij Tanhilevicstől és a Dunaferr informatikai vezetőjétől azt kérte, hogy kaphasson egy céges emailfiókot. Erre az lett a válasz, hogy Tanhilevics megtiltotta a cégben a kommunikációt az egyetlen legitim vezető tisztségviselővel, vagyis a lányommal.

Mindjárt folytatjuk a magyar céggel, de megakadtam ott, hogy az ukrán ISD-ben is patthelyzetet okoz, hogy a VEB nem hoz döntéseket, ott mi a helyzet?

Az ISD valóban nehéz helyzetben van, a társaságnak Oleg Mkrtcsan volt a vezérigazgatója, őt sikkasztással és visszaéléssel vádolták meg, 2018 óta börtönben van. Miután a VEB nem hozott döntéseket, ennél a cégnél már a teljes menedzsment is felállt. Itt csak a VEB tudna új vezetőséget kinevezni, de nem teszi, hiába kérem őket erre rendszeresen. Ahogy előbb is fogalmaztam Dunaújváros kapcsán, itt is azt érzem, hogy a VEB-nek mintha nem lenne érdeke fenntartani az üzemeket, inkább a felszámolásból szeretnének megtérülést elérni. Magyarországon azért más a helyzet.

Miért?

A pandémia miatt hozott rendkívüli intézkedések miatt az igazgatóságnak, még akkor is, ha csak egyetlen tagja van, joga lenne eljárnia. A VEB igazgatósági tagjai tavaly egyöntetűen lemondtak, erről végzés is született. Ketten maradtak a testületben, Tatjana és Oleg Mkrtcsan, aki viszont nem tudja teljesíteni a feladatait, mert börtönben van. Vagyis Tatjana személyi javaslatai alapján működhetne a cég, lehetne törvényes vezetése a Dunaferrnek. Az igazgatóság már meg is tartotta a közgyűlés helyett eljáró ülését, a döntéseket pedig bejelentettük a cégbíróságnál. Eddig azonban a cégbíróság még nem jegyezte be az új vezetőket.

Amennyire tudom, a magyar cégbíróság azért nem fogadta el a döntéseket, mert nem tudott arról hivatalosan meggyőződni, hogy Oleg Mkrtcsan valóban börtönben van, és így akadályozott.

Teljesen értetlenül állunk ez előtt. Azt kellett bebizonyítanunk, hogy Mkrtcsan úr korlátozott a mozgásában, vagyis nem tud szavazni, aláírni, nyilatkozni. De hát a cégbíróság megkapta tőlünk a bizonyító papírokat, mert egy londoni eljárásban Oleg Mkrtcsan ügyvédei hivatalosan nyilatkoztak erről.

De még mindig nincsenek új testületi tagok?

Nincsenek, ehelyett mindenki hagyja, hogy az illegitim menedzsment tönkretegye a gyárat, a várost, a térséget. Jogtalan engedményezéseket indítanak, egy kazah hátterű cég felé irányítják a Dunaferr bevételeit, arra utasítják a Dunaferr jogászát, hogy lépjen fel a jogilag legitim igazgató kezdeményezései ellen. Decemberben felállítottak egy biztonsági szolgálatot, megtiltották, hogy a kisebbségi tulajdonos képviselői, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok, valamint a szakszervezeti vezetők belépjenek a gyár területére. Tatjana emiatt feljelentést is tett, ezeket a bűncselekményeket emelte ki, majd januárban a NAV előtt tanúvallomást is tett. A Dunaferr egy stratégiai fontosságú magyar vállalat, az állam tudna tenni azért, hogy a mostani vezetés ne döntse romba.

Ezt el is mondta a magyar állam képviselőinek?

Decemberben már írtunk a miniszterelnöknek, bemutattuk a nehéz helyzetet, januárban ismét írtunk, vázoltuk a stabilizációs és a fejlesztési lehetőségeket.

Hol tartanak? Jött rá válasz? Voltak találkozók, telefonok, bármi, ami előremutató?

Sajnos nem, semmi. Nem is igazán tudnám ezt minősíteni, hiszen egy fontos iparvállalat ellehetetlenítése zajlik. Van egy olyan furcsa érzésem, hogy az illegitim vezetés azt hangsúlyozza, hogy valamilyen orosz érdeket követ, és ez talán valóban fékezőerő a magyar kormányzati körökben.

Nem értem, azért nem segít senki a Dunaferrnek, hogy ezzel ne bántsa az orosz érdeket?

Talán ez a tévhit magyarázza a tétlenséget. Pedig nyilván nem kell attól tartani, hogy Oroszország vezetője majd felemeli a telefont és felhívja a magyar miniszterelnököt, hogy hagyjátok tönkremenni a Dunaferrt, mert van ott egy banki követelésünk, amelyik a csőd esetén jobban térülne. Ilyenért senki nem telefonál. Ez egy egyedi iparvállalat, egy fontos város és régió.

Nem sok jót mondott eddig Jevgenyij Tanhilevicsről, pedig ő már egy évtizede a cégnél van, mindig ilyen rossz véleménnyel volt róla?

Hogy viszonyul egymáshoz egy tulajdonos és egy vállalatvezető? Ez a kérdés nagyjából ugyanazt jelenti, hogy eredményes-e a gyárvezetés. Nem titkolom, hogy én korábban is azt hangoztattam, hogy Tanhilevics nem rendelkezik azokkal a menedzseri és acélipari kvalitásokkal, ami ehhez a poszthoz szükséges. Én egy másik vezetőt javasoltam, de a VEB azt mondta, hogy ideiglenesen nevezzük ki, és majd keresünk egy rátermettebb embert. Ez az ideiglenesen kinevezett vezető 10 éve irányítja a céget. Foggal-körömmel kapaszkodik a székébe, amit nem tudok máshogyan magyarázni, mint hogy amit még meg lehet kaparintani, azt meg szeretné. Közben állandóan olyan állításokat fogalmaz meg, olyan emberekkel hoz összefüggésbe, aminek az égvilágon semmi alapja nincs.

A Dunaferr közleményei rendre ukrán hordákat szoktak emlegetni. Egy ukrán állampolgár például mintha valóban felbukkant volna a cég biztonsági szolgálatát átvenni kívánók között Mikó István ügyvéd társaságában. A nem éppen ukrán nevű Franz Vladimir Habsburg-Lothringen, őt ismeri?

Nem ismerem őt személyesen, és az is biztos, hogy neki sem adtam semmilyen meghatalmazást. Olyan abszurd már a helyzet, hogy néha azt gondolom, hogy ez a nagy zaj is csak a menedzsmentnek jó, elhúzódik az ügy, még zavarosabbá válik minden. Az említett illető amúgy állítólag a VEB meghatalmazását lobogtatta.

Mikó István azt is bejelentette, hogy tartottak egy közgyűlést, amelyen Vaszil Gladkint nevezték ki cégvezetőnek.

Rendszeresen megkapom a magyar médiában megjelent cikkek kivonatát, így erről is értesültem. Ővele már legalább találkoztam, igaz, vele sem a Dunaferr ügyében, hanem még akkor, amikor az ukrán vasutat irányította.

Térjünk rá a talán legfontosabb kérdésre! Ha a Tatjana Taruta által javasolt igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok átvennék a cég irányítását, milyen jövőképet tudnának bemutatni? Korábban annyi nevet lehetett hallani mint potenciális megmentő, Roman Abramovics, Szulejman Kedirov vagy Rinat Ahmetov orosz és ukrán milliárdosok nevei is felmerültek mint végső befektetők vagy fontos beszállítók.

Konkrét személyeket ebben a stádiumban teljesen felesleges lenne megnevezni, de valóban orosz és ukrán partnerekre is gondolok. Tatjana már bemutatta a cég rövid, közép- és hosszú távú stratégiai elképzeléseit, másfél-két hónapon belül el lehetne újra érni a 100 százalékos termelést. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a lányom programja sikeres lenne, nem lenne hiány beszállítóban, finanszírozóban, sok olyan partnerem van, aki ismert a Dunaferrnél és megbízik bennem. Ez egy stabil, magas bevételű és megfelelő jövedelmezőségű cég lehetne.

Néha úgy tűnik a hírekből, hogy a helyzet kulcsa Cipruson van, hiszen itt dől el, hogy a közvetlen befektető, a Steelhold kinek ad meghatalmazást, illetve ki vezetheti ezt a céget.

Itt felemás a helyzetem. Sajnos én sem látok tisztán, ezért hivatalosan is kértem már tájékoztatást arról, hogy adott-e ki a cég bármilyen új meghatalmazást. Azt a választ kaptam, hogy nem. Most újabb kérdést tettem fel arról, hogy ki a cég igazgatója hivatalosan, erre várom most a választ. De ismételten csak azt tudom hangoztatni, hogy a járvány idején érvényes rendkívüli intézkedésekkel most a Dunaferr teljesen jogszerűen megmenthető lenne.

Az ISD csoportban a Dunaferr mellett van még működő acélgyáruk?

De jure van, de facto nincs. Egy ukrán és egy lengyel acélgyárunk felszámolás alatt van, míg a többi gyárunk, így a legnagyobb, vagyis az Alcsevszki Vasmű az annektált keletukrán területeken van. Vagyis Alcsevszk termel, csak éppen nem nekünk. Nincs hozzáférésünk a cég irányításához, egy Moszkva-közeli üzletember voltaképpen kisajátította a gyárat.

Korábban ön volt a donyecki térség kormányzója, időnként most is vannak békejavaslatai, próbál közvetíteni, de mintha a helyzet egyre feszültebb lenne.

Most, amikor beszélünk, éppen Kijevben vagyok, de tegnap érkeztem vissza Mariupolból, abból a kikötővárosból, amely végül nem lett annektált terület, mert visszafoglaltuk. Több évtizeden keresztül úgy voltam üzletember, hogy egyáltalán nem vettem részt a politikában. Akkor vállaltam a donyecki kormányzói posztot, amikor kezdődött a háború, nem volt könnyű, és a helyzet pillanatnyilag is nagyon feszült.

Háború lesz?

Nem gondolom. Az ukrán hadsereg most már sokkal erősebb, mint volt 2014-ben, és az orosz fél is tudja, hogy amennyiben újra elindulnak, az nem lesz olyan sétagalopp, mint 2014-ben. Politikusként most egyébként a legfontosabb feladatom, hogy a parlament gazdasági bizottságának elnökeként segítsek berobbantani az ukrán fejlődést, ami akár évi 10 százalékos is lehet.

Mindez úgy, hogy amint a Dunaferr esete is bizonyítja, azért az orosz-ukrán konfliktus a gazdaságban is érezteti a hatását? Gondolom például az is nagy érvágás lenne az országnak, ha az orosz gázexport elkerülné Ukrajnát?

Ami a gázszállítást illeti, valójában Ukrajnának is nagyon komoly gázmezői vannak. Ha lenne megfelelő saját szállítási infrastruktúránk, akár érdemben exportálni is tudnánk, beléphetnénk az oroszok helyére bizonyos felvevőpiacokon. De ami az üzlet és a politika viszonyát illeti, én erről azt gondolom, hogy soha, semmilyen politikát nem érdemes belevinni a cégek racionális működtetésébe. A Dunaferr esetében is az igazi orosz és az igazi ukrán érdek az, hogy a társaság élete visszatérjen a normális kerékvágásba,