A nádudvari NAGISZ-nál bukkant fel a madárinfluenza

2021. április 14. – 14:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A betegség megjelenését a Nébih adta hírül, úgy tudjuk, hogy ez a nádudvari cég az érintett.

Madárinfluenza bukkant fel Magyarországon – adta hírül még kedden az MTI, majd a Nébih is kiadott egy közleményt. Több mint 11 ezer baromfit kellett leölni Hajdú-Bihar megyében. A járvány gyanúja hétvégén jelentkezett az állományban, ahol nőtt az elhullás és csökkent a baromfik takarmány- és vízfogyasztása, valamint a tojástermelésük. A betegség megjelenésének okait a járványügyi nyomozás tárhatja fel – írta a Nébih.

Úgy tudjuk, hogy a nádudvari NAGISZ Zrt. pulykatelepén történt a fertőzés.

A betegségben nem érintett baromfiállományokban csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet a fertőzés kockázatát a minimálisra csökkenteni – figyelmeztet a hivatal. Fontos a baromfik zárt térben tartása, illetve a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni. Fokozottan kell ügyelni a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek folyamatos fertőtlenítésére – sorolták.