Több mint 400 ezer fiatalt érinthet jövőre az adómentesség a GKI szerint

2021. április 13. – 10:03

frissítve

Több mint 400 ezer fiatalt érinthet jövőre az adómentesség a GKI szerint
Egy 25 év alatti magyar fiatal munka közben: Rácz Zsófia 23 évesen, az ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkárként sajtótájékoztatót tart 2020 novemberében – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Másolás

Vágólapra másolva

Az eddig becsültnél több fiatalt érinthet a 25 alattiak jövőre életbe lépő személyijövedelemadó-mentessége, közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. a Világgazdasággal az MTI szemléje szerint.

Eddig csak a KSH éves foglalkoztatottságról szóló adatai voltak hozzáférhetőek, ez alapján 290 ezerre lehetett becsülni az érintettek számát. A GKI azonban most a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2019-es évre vonatkozó bevallási adataira hivatkozva úgy számol, hogy

jelentősen több embert, 460 ezer fiatalt fog érinteni a változás.

A nagy eltérés oka a GKI magyarázata szerint, hogy a 25 év alattiak jelentős része idénymunkásként vagy időszakosan dolgozik, ezért csak részlegesen kerülnek be a KSH statisztikáiba.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ezeknek a fiataloknak csak időszakosan nyújthat segítséget a kedvezmény.

A NAV adatai szerint a 25 év alattiak átlagosan havi bruttó 127 ezer, azaz nettó 84 ezer forintot kerestek, és átlagosan havi nettó 19 ezer forint többletbevételhez juthatnak a kedvezmény bevezetésével. Közülük a közmunkásbért keresők havi 12,2 ezer, a minimálbéresek havi 24,2 ezer, a garantált bérminimumot keresők havi 31,6 ezer, az átlagbéren foglalkoztatottak pedig havi 58,6 ezer forinttal többet vihetnek haza 2022-től.

A 25 év alattiak adókedvezményéről, illetve annak várható hatásairól korábban részletesen írtunk ebben a cikkünkben >>>

A kormány adóelengedési terve egyébként nem egyedülálló: az Orbánékhoz politikailag közel álló Lengyelországban például 2019 nyarán döntött úgy a parlament, hogy 26 éves kor alatt nem kell majd szja-t fizetni. A gazdasági szempontokon felül politikai oldalon is jól jöhet a kormánynak és a Fidesznek az intézkedés: a párt régóta igyekszik azon, hogy meg tudja szólítani a fiatalokat, a kommunikációs eszközök viszont önmagukban nem biztos, hogy el tudják érni ezt a célt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!