Ha szokott rendelni kis izéket Kínából, akkor ez a cikk az új áfaszabályról önnek szól

2021. április 8. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

A posta automatikus vámkezeléssel készül a 22 eurós áfamentességi értékhatár megszűnésére, közölte a Magyar Posta.

Július 1-jén ugyanis az unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége. Év közepétől a harmadik országból (azaz az Európai Unión kívülről) érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. 150 euróig a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad az alkoholtartalmú termékeket, a parfümöket és a kölnivizeket, továbbá a dohányt és a dohánytermékeket kivéve.

Vagyis ha ön eddig rendelt 5-10 dolláros kis bigyókat Kínából, akkor eddig semmi dolog nem volt vele sem áfailag, sem postailag, azaz hivatalosabban „vámmentes/vámeljárás alá nem tartozó küldemény” volt. Ezentúl viszont egy 10 dollárért rendelt bumeráng/díszled/autós mobiltartó/biciklislámpa majd a határon kap egy vámeljárást – ennek némi díja is lesz várhatóan – , és kap 27 százalék áfát is.

Na, de nézzük tovább a Posta közleményét: a kisebb értékű árut tartalmazó küldemények többségét jelenleg a Magyar Posta kezeli, a harmadik országból a küldemények a Nemzetközi Posta Kicserélő Központba érkeznek, itt a szabályok szerint válogatják július elsejéig a küldeményeken jelölt érték szerint. Azután pedig nem lesz válogatás, hanem minden áruküldeménynek vámeljárás alá kell kerülnie a megadott időponttól, és ez a változás akár százszorosára is növelheti a napi vámeljárások számát.

A posta jelentős informatikai fejlesztéssel és logisztikai kapacitásbővítéssel készül a jogszabályi változásra, arra törekedve, hogy a vámeljárási folyamat automatikus és minél gyorsabb legyen, írják.

A lényeg pedig: „A tervek szerint a vámügynöki szolgáltatás díja termékértékhez igazítottan sávos lesz. Az új folyamatban az ügyfelek számára elsődlegesen az online fizetés lesz ajánlott, amelyhez díjelőny is társul”.

„Minden online rendelés esetén, de a vámeljárás miatt az unión kívüli rendeléskor különösen fontos a pontos címadatok (név, cím) mellett az elektronikus elérhetőségek (email, telefon) megadása is, mert a megfelelő adatok birtokában a posta automatikusan elvégzi a vámeljárást, és fizetést követően a szabályok szerint kézbesíti a küldeményt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!