Egészségügyi cégeket vásárolna fel a magyar állam

2021. április 8. – 16:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sokat nem tudunk a titokzatos hadműveletről, de úgy tűnik, hogy az állam szeretne felvásárolni több egészségügyi céget.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kiírt egy közbeszerzést. Előbb az intézmény 2021-es közbeszerzési tervében bukkant fel a titokzatos „Frézia” kifejezés. De azóta az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) is megjelent, itt található a projekt leírása.

Hadműveletek

A történelemből ismerünk néhány nagyon izgalmas „projektet”, nekünk gyászos emlék az első világháborúban a Bruszilov-offenzíva, Barbarossa-tervként maradt fenn a németek második világháborús keleti támadása, de a közelmúltból a boszniai háború közben is széleskörűen ismertté vált a Vihar-hadművelet.

Nos, a magyar állam hamarosan megindítja a Frézia-projektet. Úgy tűnik, hogy a magyar állam valamilyen megfontolásból egészségügyi cégeket szeretne felvásárolni a piacon. Az MNV pedig azért írt ki közbeszerzést, hogy megtalálja azt a beszállítót, aki segít felértékelni a cégeket.

Azt, hogy pontosan erre mi szükség, egyelőre nem tudjuk, lehet, hogy valamiképpen az egészségügyi védekezéssel, a magyar maszk-, lélegeztetőgép-, vagy éppen vakcinagyártással függ össze, de ez hangsúlyozottan csak találgatás.

A Frézia-projekt azonban elindul, az állam az egyelőre titokban tartott „céltársaságoknak” a 100 százalékos tulajdoni részesedését is megszerezheti, van közöttük kisebb, nagyobb, veszteséges és nyereséges is, de pár pénzügyi adatból mi nem tudtuk beazonosítani őket.

Mi a kockázat?

A covidra hivatkozva több hazai kapacitásfejlesztésről is szó volt. A fogvatartottak gyártottak például maszkot, de híre kelt a hazai oltóanyagnak is.

Mindennek alighanem az volt a logikája, hogy tavaly márciusban riadalom alakult ki, mert nem volt elegendő európai védőeszköz, sorban állás, kuncsorgás volt Kínában, amire természetes reakció, hogy az állam kapacitásokat szeretne teremteni.

Azt azért érdemes áttekinteni, hogy van-e egy adott vásárlásnak értelme és azt pedig csak remélni lehet, hogy nem alakul ki a visszatérő metódus.

Vagyis, amikor belép egy támogatott szereplő az adott részpiacra, akkor annak kell drukkolni, hogy az állam ne segítse a szegmens monopolizálását, mert az korlátozza, vagy kizárja a versenyt, mérsékli az innovációt, rontja a minőséget és növeli az árat.

Illatos

Az MNV mindenesetre a Frézia-projekthez most egyelőre olyan céget keres, amelyik a vásárlásokhoz szükséges pénzügyi, adózási átvilágítást elvégzi. Első körben állítólag 4-5, köztük néhány nagyobb céget szeretne megkaparintani az állam.

Természetesen a projekt céljairól megkérdeztük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt és igyekszünk az egészségügyi piacon is tájékozódni, megköszönjük olvasóink esetleges segítségét is.

Egyelőre azonban további ismeretek nélkül csak a fréziákat tudjuk definiálni.

Ez egy növénynemzetség, amely a nősziromfélék családjába tartozik, Afrikában őshonos, de az egész világon elterjedt dísznövény, mert szép és illatos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!