A román állam nagy terve a magyar gázellátást is megváltoztathatja

A nemzetközi energiaipari sajtó egy-két napja számolt be térségünk egy fontos gázipari fejleményéről. A 70 százalékban a román állam által tulajdonolt Romgaz nevű cég ajánlatot tett az amerikai ExxonMobilnak, jelezte, hogy megvenné a Fekete-tengeri XIX Neptun Deep Block offshore gázmező 50 százalékát.

A Neptun-projekt másik fele továbbra is a román olaj- és gáziparba már mélyen integrált osztrák OMV tulajdona.

Román, amerikai, osztrák cégekről írtunk ezekben a mondatokban, de mi köze van mindehhez Magyarországnak? Nagyon is sok, ez a hír ugyanis középtávon jelentősen befolyásolhatja a magyar gázbeszerzéseket is, de előbb lássuk, hogy miről is van szó!

Kikről szól a bejelentés?

A Romgaz tehát egy nagyon komoly, döntően állami, de tőzsdén is jegyzett és 30 százalékban kisbefektetők által birtokolt román olaj- és gázipari, de áramtermeléssel is foglalkozó óriásvállalat. Ő lenne a vevő.

Az ExxonMobil egy még sokkal, de sokkal nagyobb cég. A világ egyik legkomolyabb szénhidrogén-ipari cége, a John D. Rockefeller féle Standard Oil egyenesági leszármazottja. A cég központja Texasban van és a csoport 75 ezer alkalmazottjával tényleg globálisan termel ki szénhidrogént, Azerbajdzsántól, Kataron át, Pápua-Új-Guineáig mindenfelé vannak upstream tevékenységei. A csoport a térségünkben egy leányvállalatán (ExxonMobil Exploration and Production Romania) 50 százalékban birtokolta a Fekete-tengeri XIX Neptun tengeri, gázkitermelésre alkalmas blokkot.

Az osztrák OMV a magyar Mol egyik legközvetlenebb versenytársa a térségben, anno meg is próbálkozott a magyar cég ellenséges felvásárlásával. Régóta nagyon erős szereplő Romániában, cége, az OMV Petrom birtokolja a blokk másik 50 százalékos részesedését.

És maga a projekt

Az XIX Neptun Deep Block egy körülbelül 7500 négyzetkilométeres területet takar, ahol a vízmélység 100-1700 méteres. Az ExxonMobil és az OMV Petrom létrehozott egy joint venture-t és

2008 és 2016 között elköltött 1,5 milliárd dollárt kutatásokra, előkészítésekre,

amellyel bizonyította, hogy a mélytengeri blokkban valóban sok földgáz van.

Az akvizíció óta a közös cég mintegy 3000 négyzetkilométernyi területet vizsgált át, itt beszerzete a szükséges 3D-s szeizmikus adatokat. 2012 hozott áttörést, amikor a Domino-1 kutatófúrás 170 méterre a parttól, 1000 méter mélységben kétséget kizáróan megerősítette a földgáz jelenlétét. Ám hiába volt bizonyító a lelet, 2016 óta minden leállt, a blokkot soha nem fejlesztették ki. (Romániának amúgy már ma is van tengeri földgázkitermelése, de a jelenlegi kutak csak 10 százalékban látják el Romániát földgázzal, és már kitermelési életciklusuk végéhez közelednek).

Az OMV Petrom honlapja a jelenlegi állapotról udvariasan úgy fogalmaz, hogy „vizsgáljuk a technológiai és a kereskedelmi lehetőségeinket.”

Szabályozói ellehetetlenülés

Ám ez a megfogalmazás, bár igaz, nem fedi a leállás hangulatát. Az olajipari társaságok nem szoktak összeveszni azzal az állammal, ahol kitermelni szeretnének, de a cég úgyis fogalmazhatna, hogy a szabályozói környezet úgy változott, hogy már nem éri meg belevágni a projektbe. Magyarul a román állam túl sok pénzt kérne a potenciális kitermelőktől, ráadásul a törvények azután változtak, hogy a cégek már egy nagy rakás pénzt elköltöttek.

A romániai magyar nyelvű sajtó bátrabban is mer írni a helyzetről, a Krónika cikke szerint az úgynevezett offshore-törvény miatt a befektetők nagyon kiakadtak, hátbadöfésként élték meg, hogy a beruházásaik után megváltoztatta Románia az adóterheket. Az új román kormány energiaminisztere ígéretet is tett arra, hogy végre nekilát rendezni az áldatlan helyzetet.

Igazi önsorsrontás

Ez ugyanis tényleg eléggé önsorsrontó játék volt, hiszen a térség nagy projektjei szépen beelőzték a román gázkitermelést. És bár lehet, hogy a földgáz, mint fosszilis energiahordozó még egy ideig velünk lesz, de amerre a világ halad, lehet, hogy jobb finanszírozást és jobb kitermelési életpályát lehetett volna román oldalról nyerni, ha elindul végre a kitermelés.

Mi, magyarok például nagyon régóta szerettünk volna a politikai konfliktusokkal terhelt ukrán beszerzés (politikai konfliktus alatt itt orosz-ukrán ellentétre gondoltunk, bár a magyar-ukrán viszony sem felhőtlen) mellé alternatív csatornákat találni.

Ebben részlegesen segített a már gázimportra alkalmas, amúgy szintén orosz molekulát szállító osztrák és szlovák vezeték, de még akartunk egy nagyot dobni. Ebben versenyzett egymással három projekt,

• a romániai Neptun,
• az orosz Török Áramlat balkáni leágazása,
• illetve a sokáig inkább illuzórikusnak tűnő (méretében is limitált) horvát LNG-forrás.

Nagyon sokáig a magyar politika abban reménykedett, hogy a román forrás segít diverzifikálni a gázbeszerzésünket, ez annyiban valóban diverzifikáció lett volna, hogy nemcsak az útvonalak versenyezhettek volna, de a sok orosz molekula mellett már román molekulát is vehettünk volna, de meglepetésre a horvát LNG beelőzött, az idén már sorra érkeznek a nagy tankerek a Krk-szigetre. Ráadásul októbertől minden bizonnyal már a Balkáni Vezeték is hozza a gázt Magyarországra (Szerbia felől).

Fordulatra várva

A hazai gázos szakemberek a román projektre az elmúlt másfél évben már szinte legyintettek, mondván, amíg nem áll be politikai fordulat Romániában, addig a Fekete-tengeri kapacitással nem is érdemes számolni, onnan nem fog gáz a régióba érkezni.

Romániában „büntetőjogilag” is érdekes helyzet alakult ki, az ország kőkeményen fellépett a korrupció ellen,

politikusok sorát fogták perbe és sokakat el is ítéltek.

Ennek az amúgy dicséretes lendületnek azonban volt egy kellemetlen mellékhatása, a politikában nem nagyon maradt olyan erő, aki bele mert volna állni egy olyan szabályozói változásba, amely az Exxonnak és az OMV-nek kedvez, nehogy perbe fogják, hogy a román nemzeti érdek ellen lépett fel, a külföldi cégek érdekében. Csak persze, amíg nem változott a szabályozás, az is tiszta volt, hogy nem fog elindulni a termelés.

A holtpontról két módon lehetett volna kibillenteni a projektet, szabályozói finomítással, vagy tulajdonosváltással. Az új román kormány előbb szabályozói finomítást ígért, majd jött az ajánlat, aminek a részleteit nem ismerjük, így lehet, hogy nem is visz közelebb a megoldáshoz, de azért mindenképpen egy szándék, egy lépés.

A Romgaz

A Romgaz ugyanis tényleg komoly cég, komoly gáz- és áramtermelő, de hazájában a gáztárolók piacán is fontos játékos, öt ilyen kapacitása is van. Ugyanakkor mélytengeri fúrási tapasztalata nincsen, ha az operátori (főnöki) feladatokat is átvenné az Exxontól, ez azért lehet, hogy problémákat vetne fel.

Mint a cég oldalán található prezentáció is mutatja, a térségben gázkitermelésben piacvezető OMV után a Romgaz már eddig is a második számú földgáztermelő volt, éles versenyben a lengyel Pgniggel, a szintén román Petrommal és a magyar-horvát Mol-INA kettőssel.

Halkan megjegyezhető, hogy az Exxon neptunos tulajdonrészét az elmúlt évek során fentiek közül egy kicsit mindenki csócsálgatta már. Románia rengeteg gázt fogyaszt, két és félszeres lakossággal is mintegy négyszer akkora gázfelhasználó, mint Magyarország, nála csak a népesebb Lengyelország nagyobb a térségben. Románia eddig eléggé úgy tekintett a gázra, mint nemzeti kincsre, nem sietett sem a kitermelésével, sem az eladásával, de most mintha változhatna ez a mentalitás.

A fülünkön jön ki?

Magyarország gázpozíciója mostanában jó, elég sok forrás kezd körvonalazódni, de mi hangsúlyozottan örülnénk a román gáznak. Az orosz gáz melletti forrásdiverzifikáció kifoghatná a szelet az amerikai vitorlából, hiszen az Egyesült Államok túlzott orosz függéssel vádolja a magyar energiapolitikát.

A Nyugat, főleg az Egyesült Államok és az EU néhány oroszellenesebb politikusa szeretné fenntartani a szegény Ukrajna egyik fő bevételi forrását, vagyis a jelentősen túlárazott tranzitdíjat az Oroszországból, Nyugatra tartó gáz átengedése, szállítása után. Erről nem mi fogunk dönteni, ráadásul természetesen az oroszokat az nem nyugtatja meg, ha Romániából is veszünk gázt, ő a saját forrásait pumpálná minél nagyobb mennyiségben Nyugatra a North Stream 2-n, vagy a balkáni vezetéken keresztül.

Gázélet Ukrajna nélkül?

Ukrajna kiváltása az említett két projekt bizonytalanságai miatt ma még nem reális. Ám Oroszország és Ukrajna nem nagyon közelít egymáshoz, és mi, magyarok sem repesünk attól, ha Ukrajna a borzalmas gazdasági helyzetéről, adósságairól, a lakosság teherbíró képességéhez mérten méregdrága fűtési költségeiről némi magyarellenes nacionalizmussal is eltereli a figyelmet.

Nagyon sokáig fantazmagóriának tűnt, de ha elkészül végre a North Stream 2, ha majd termel a Neptun, ha nagyobb kapacitással szállít a Balkáni Vezeték, lehet, hogy van európai gázélet ukrán tranzit nélkül. A Nyugat vezető államai, főleg az Egyesült Államok ezt nagyon bánná, de itt a keleti végeken azok, akik valóban kapcsolatban vannak Ukrajnával, olyan nagyon azért nem szomorkodnánk.