Zsarolóvírusos támadás érhette az Unix Autót

2021. április 1. – 12:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Zsarolóvírussal végrehajtott támadásra gyanakszik az Unix Autó, az ország egyik legnagyobb autóalkatrész-kereskedelmi vállalata.

Az áruház teljes rendszere leállt, nem tudja fogadni a megrendeléseket, szünetel a kiszállítás, és a képviseleteit se tudta megnyitni csütörtök reggel.

A cég már tegnap délután egy Facebook-bejegyzésben hírt adott a támadásról. Azt írják, szakértőik jelenleg is dolgoznak az informatikai rendszereik helyreállításán.

A cég ügyfélszolgálata és bármilyen telefonos vonala elérhetetlennek bizonyult, mint ahogy a honlapja se tölt be.

A rendőrség azt közölte a Telexszel, hogy az ügyben a „Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya információs rendszer vagy adat megsértése bűntett miatt ismeretlen tettessel szemben folytat eljárást”, de bővebb tájékoztatást nem tudtak adni a nyomozás miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!