Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a bodorrózsás száj- és orrspray miatt, amit azzal reklámoztak, hogy jó a koronavírus ellen

2021. március 26. – 10:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet nemrég betiltotta a Viro Stop influenza elleni szájspray és a Virostop orrspray forgalmazását és reklámozását, utóbbi miatt pedig a Gazdasági Versenyhivatal is eljárást indított – írja közleményében a versenyhivatal.

A forgalmazókkal szemben azért indítottak vizsgálatot, mert a GVH valószínűsíti, hogy „valószínűleg megalapozatlanul tulajdonítottak gyógyhatást termékeiknek, és számos ponton megsérthették a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök forgalmazásának
szabályait.”

Egészen pontosan arról lehet szó, írják, hogy a terméket forgalmazó vállalkozások megtévesztően állíthatták: a termékek alkalmasak betegségek kezelésére – köztük a Covid–19-fertőzésre is. Az állítások között szerepelt, hogy:

  • „..hatékonyak az új koronavírus fertőzés (Covid–19), az influenza és a megfázás (egyéb légúti vírus és baktérium fertőzések) megelőzésében, a kórokozók elleni védekezésben és a kezelésében is!”
  • „védőbevonatot képez a nyálkahártyán, így nagyon sokféle vírussal és baktériummal felveszi a küzdelmet, amibe a Covid–19 éppúgy beletartozik, mint az influenza vagy az egyszerű, szezonális nátha”

A versenyhivatal szerint felmerülhet az is, hogy a reklámokban nem tüntették fel egyértelműen a termékkategóriát, nem a használati útmutató alapján mutatták be az eszközöket, és figyelmeztető tájékoztatást sem tartalmaztak.

„Jogsértőnek bizonyulhat az is, hogy a termékeket ismert emberek ajánlásaival hirdették a közösségi médiában, valamint, hogy a reklámok bizonyos felületeken burkoltan, szerkesztői tartalomnak álcázva jelentek meg, így nem derült ki a vásárlók számára, hogy fizetett hirdetésről van szó” – áll a közleményben.

A versenyhivatalnak három hónapja van az eljárás lefolytatására, amit indokolt esetben két alkalommal meghosszabbíthat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!