A brexitnek hála bezuhant a brit export januárban

2021. március 26. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

A brit élelmiszer- és italexport 51 százalékot zuhant januárban az előző év elejéhez képest, az EU-s exportjuk 75,5 százalékkal esett vissza – olvasható az Élelmiszer- és Italipari Szövetség (Food & Drink Federation) közleményében. Ez azt jelenti, hogy idén januárban az EU-ból a tavalyi egymilliárd fontos bevétel helyett csak 256 millió folyt be.

Tavaly még Írországba küldték a legtöbb árut, de 2021 januárjában 84,9 százalékkal kevesebb ételt és italt szállítottak a szomszédos szigetre. Többek között Németországba, Olaszországba, Portugáliába és Ausztriába is legalább 80 százalékkal kevesebb terméket szállítottak.

A sajtexport 45-ről 7 millió fontra esett vissza, whiskyvel pedig közel 70 millió fonttal kevesebbet kerestek. A brit lazacexport 98 százalékkal volt gyengébb, mint 2020 januárjában.

A szakértők szerint ehhez hozzájárult a vírus, hiszen sok üzlet és étterem bezárt, kevesebbet fogyasztottunk Európában, de a brexitet emelik ki, mint fő hajtóerő.

Az import is visszaesett, 25 százalékkal kevesebb EU-s terméket szállítottak az Egyesült Királyságba. A KSH brit megfelelője szerint januárban 40,7 százalékkal kevesebb terméket exportáltak az EU-ba, mint 2020 januárjában (már nem csak ételről és italról van szó).

Ahhoz, hogy brit élelmiszer- és italipari termékek bejussanak az EU-ba, szigorú egészségügyi előírásoknak kell megfelelniük, és a kisebb termelők nehezebben szállíttathatják a termékeiket az EU-ba.

A brexit utáni nehézségekről korábban ebben a cikkben írtunk.

Február óta egyre több szállítmány indul az Egyesült Királyságból, a kormány szerint rendeződni fog a helyzet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!