Már regisztrálhatnak támogatásra a falusi kisboltok

2021. március 14. – 13:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elindult a regisztráció a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében, írja az MTI. A program más elemeihez képest nem pályázni kell, hanem szintén digitálisan és egyszerű módon, de egyedi kérelem benyújtásával jelentkezhetnek az érdeklődő gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy szövetkezetek.

A támogatással kapcsolatos lebonyolító feladatokat ellátó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. oldalán már megnyílt a lehetőség arra, hogy az érdeklődők egy előjegyzési űrlap kitöltésével jelezzék előzetes igényüket. A regisztráció lehetővé teszi a személyre szabott tájékoztatást, ugyanakkor nem jár semminemű kötelezettséggel.

Az egyedi kérelmek benyújtására a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül lesz lehetőség, melynek határidejét legkésőbb 2021. április 1-jéig felhívásban teszi közzé a támogató és a lebonyolító szerv.

A falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet megtalálható a kormány weboldalán és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján. A kérelmek beadásához további segítséget nyújt az általános tájékoztató és egy gyakori kérdéseket tartalmazó összefoglaló is, mely szintén elérhető a két szervezet honlapján.

A Magyar Falu Program negyedik pilléreként meghirdetett 45 milliárd forintos támogatás a 2000 lélekszám alatti településeken működő kisboltok fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását hivatott segíteni.

A dotáció infrastruktúra-fejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra, illetve foglalkoztatáshoz igazodó bértámogatásra is felhasználható. A falusi kisboltok támogatása az alapvető élelmiszerek helyben elérhetővé tétele mellett, kiterjedhet postai szolgáltatások biztosítására, vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazására, és közösségi terek létrehozására is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!