Többéves mélyponton a hitelpiac

2021. március 08. – 08:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 2021. januári mutatók alapján rendesen bezuhant a koronavírus-járvány közben a magyarok hitelfelvételi kedve, az év első hónapjában ugyanis 2020 januárjához mérve jelentősen csökkent a felvett lakáscélú és személyi hitelek összege is írja a Napi.hu a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesítése alapján.

A lakáshitelek piacán januárban 76,2 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel Magyarországon, ami érezhető visszaesés, hiszen egy évvel korábban az az összeg még 93,5 milliárd forint volt. Frissítés: Az MNB hétfőn délután korrekcióként megjegyezte,, hogy a megjelölt összegek szezonálisan igazított értékek, így tényleges szerződéskötések összege eltér ezektől a számoktól.)

Ráadásul a februárban még rosszabb számok jöhetnek, a lap szerint ugyanis ebben a hónapban csak 58,8 milliárd forintnyi hitelszerződés volt folyamatban, ami közel hároméves mélypont lenne. Frissítés: A jegybank azt közölte, hogy nem publikál folyamatban lévő szerződésekről információt. Az 58,8 milliárd forint a januárban kötött szerződéseket takarja.

Mindez egyébként épp az ellenkezője, mint amit a legtöbb elemző várt volna, sokan arra számítottak ugyanis, hogy 2021-ben a csokos lakások illetékmentessége miatt sok szerződés megkötését halasztják 2021-re, illetve hogy az átlagosan 3,89 százalékos kamattal felvehető lakáshitelek is megdobják a forgalmat.

A lakáshitelek mellett beesés látható az újonnan felvett személyi hitelek piacán is. A 2020. januárban felvett 46,3 milliárd forinthoz képest idén januárban 26,6 milliárd forintot vettek fel. Itt a várthoz képest ellentétes dolog történt, hiszen eltűnt a fogyasztási hitelekre vonatkozó thm-plafon, a törlesztési moratórium is megmaradt, így a bankok ismét piaci áron kínálhatták a személyi hiteleket, hitelkártyákat és más termékeket.

Mindezzel együtt viszont 2021. január végén 8151 milliárd forint fölött volt a háztartások hitelállománya, ami a kedvezményes árfolyamon történt végtörlesztés, azaz 2011 vége óta nem fordult elő.

Eközben mélypontra zuhant a babaváró támogatás igénylése is, az év első hónapjában 5,6 milliárd forintra kötöttek szerződést, ami a legalacsonyabb összeg a támogatássá alakítható hiteltípus 2019 nyári indítása óta. Frissítés: Az MNB közlése szerint a Napi.hu hibás adatot közölt, nem 5,6 milliárd, hanem 35,6 milliárd forintra kötöttek szerződést.

A törlesztési moratórium egyik fontos hatása, hogy a hónap végén egyre több folyószámla marad pluszban – idén január végén csak 244,3 milliárd forint volt a háztartások folyószámlahiteleinek állománya, ami az MNB adatai szerint 14 éves mélypont.

A járvány alatt a magyar családok hitelfelvétel helyett inkább takarékoskodnak, részben a lakásfelújítási támogatás mellé igényelhető hitel részleteire és feltételeire várva, aminél óriási rohamra számítanak a bankok. Emellett a bankbetétek piaca is nagyot ugrott, olyannyira, hogy január végén 11 241,6 milliárd forintnyi bankbetétje volt a háztartásoknak, ami történelmi rekord.