A súlyos járványhelyzet segítette a szakszervezet és a cégvezetés megegyezését a makói Continentalban

2021. március 4. – 22:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A makói Continental megegyezett a szakszervezetekkel – derül ki a cég csütörtök esti közleményéből. A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárában heteken keresztül sztrájkhelyzet volt, a dolgozók több alkalommal beszüntették a munkát, miközben a munkaadó és a szakszervezet álláspontja nem akart közelebb kerülni egymáshoz.

Végül úgy néz ki, a a súlyosbodó járványhelyzet oldotta meg a problémát, legalábbis az év végéig. A cég közleményéből kiderült, hogy a vezetőség azt a döntést hozta, hogy felajánlják a korábbi kollektív szerződés visszaállítását határozott időre, 2021. év végéig. Ennek hátterében az áll, hogy jövő hétfőtől „alkalmazkodni kell az új körülményekhez, a kisgyermekes szülőknek megoldást kell találni az óvodák és iskolák átmeneti bezárásának következményeire és a további intézkedésekre is fel kell készülnünk, az egészségünk védelmében”.

Ezután késő estig tartó megbeszélés következett, amelyen végül mindhárom szakszervezet elfogadta a vállalat javaslatát, és a Makói Gumiipari Szakszervezet vállalta, hogy beszünteti a 2021. március 2. kedden 14:00-kor megkezdett határozatlan idejű sztrájkot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!