Külföldön fuvarozó kamionosok szívhatnak egy állami szerv hibája miatt

2021. március 3. – 17:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az állami Pénzjegynyomda rossz érvényességi idővel látott el egyes tachográfkártyákat, ezért azok a rajtuk lévő lejárati dátum előtt, március 6-án lejárnak – értesült a Telex. Ez azt jelenti, hogy ezeket az eszközöket a tachográf elutasítja, a sofőrök pedig nem vezethetnek érvényes kártya nélkül. Vannak olyan fuvarozó cégek és külföldön lévő kamionosok, akiket nehéz helyzetbe hozott az állami szerv hibája.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) arról tájékoztatta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét, hogy a digitális tachográf gépjárművezetői és üzembentartói kártyák gyártását végző Pénzjegynyomda Zrt. a 2016. március 7. és 2016. november 1. között legyártott, öt évre érvényes tachográfkártyákat tévesen a 2021. március 6-án lejáró tanúsítvánnyal látta el a gyártás során, így a tachográf sokkal korábbi lejáratot jelzett ki a gépjárművezetőknél, mint a kártyára írt dátum.

„Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2021. március 7-től – annak ellenére, hogy a kártyára nyomtatott érvényességi idő még nem járt le – a tachográf a kártyákat nem fogja elfogadni, azok használata ettől az időponttól nem lehetséges” – írták.

A tájékoztatás szerint a kártyák pótlását az ITM „hivatalból és díjmentesen” végzi, amennyiben az ügyfelek a szükséges adatokat elküldik a minisztériumnak. A levél március 2-ai keltezésű, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete pedig másnap, március 3-án értesítette erről a tagjait. A fuvarozók tehát elég későn szereztek tudomást a problémáról, főként azok kerülhetnek nehéz helyzetbe, akik éppen külföldön vannak.

„Cégünknél a gépkocsivezetők 20 százalékát érinti a dolog, ebből hárman külföldön vannak. Beszéltem olyan társcéggel, ahol ez még több gépkocsivezetőt érint. Kíváncsi vagyok, hogyan tudjuk ezt majd egy német, francia stb. ellenőrzéskor az ottani illetékeseknek megmagyarázni. Ki fogja a büntetéseket kifizetni? Meddig tart az ügyintézés, mikor kapjuk meg az ígért igazolást, egyáltalán hogyan tervezik a hirtelen megnövekedett igényléseket a Covid-járvány közepén lebonyolítani?” – írta egy olvasónk, aki egy fuvarozócég tulajdonosa.

A cégtulajdonos szerint az is kérdéses, hogy a fuvarozócég egyáltalán írhat-e kérvényt a sofőr nevében. Az viszont biztos, hogy ha valaki érvénytelen kártyával vezet, komoly büntetésre számíthat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!