Már meg is szűnt Kósáék gyanús százmilliókkal érintett cége

2021. február 28. – 11:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Végelszámolással megszűnt Kósa Lajos feleségének az a cége, amely korábban különös körülmények között került a család birtokába, nehezen lehetett érteni, miért volt olyan olcsó. Az esetet megszőlleztető Hadházy Ákos feljelentést is tett az ügylet miatt, ám a rendőrség elutasította azt.

Most is Hadházy vette észre, hogy a Tócó-Pece Kft. nevű cég időközben kimúlt. Az utóbbi években Porkoláb Gyöngyike (Kósa felesége) tulajdonában, és Kósa gyerekeinek ügyvezetése alatt álló vállalkozás 2017 tavaszán került Kósáékhoz 6 millió forintos vételáron. Ez azért szúrt szemet, mert a cég eszközállománya ekkor már 139 millió forint volt. (De mivel a későbbi pótbefizetések nem számítottak bele a jegyzett tőkébe, a cég „papíron” továbbra is hatmillió forintot ért.) Kósa később többször is azt nyilatkozta, hogy azért volt ilyen alacsony a vételár, mert közben a cég eladósodott, ez azonban nem látszik a cég által a 2016-os évre leadott éves beszámolóból.

Külön izgalmas, hogy a cégnek sem 2016-ban, sem 2018-19-ben nem volt bevétele, 2017-ben viszont hirtelen a semmiből felpörgött az üzlet, 160 millió forint árbevételt könyveltek el. Ebből 103 millió adózott eredmény lett.

Tehát: Kósáék 6 millióért vettek egy céget, amelyben 139 millió forintnyi eszközállomány volt, és még több mint 100 millió forintnyi eredményt produkált abban az évben minden előzmény nélkül. Majd a cég újra tetszhalott állapotba került, és két évvel később megszűnésre ítélték.

Az egész ügy érdekessége a fura pénzmozgásokon felül az, hogy a Tócó-Pece Kft.-t az a Fiák István alapította és adta el Kósa feleségének, aki együtt dolgozott Kósa Lajossal a korcsolyaszövetség vezetésében, a „csengeri örökösnő” ügyében is érintett, üzletelt Sz. Gábornéval.

Fiák István, Kósa Lajos és Novák Katalin 2018-ban Tusványoson. Fotó: Veres Nándor / MTI
Fiák István, Kósa Lajos és Novák Katalin 2018-ban Tusványoson. Fotó: Veres Nándor / MTI

Fiák kiterjedt céges érdekeltségekkel rendelkezik a munkaerőkölcsönzés területén, a Meló-Diák Holding egyik vezetője. Fiák és a Meló-Diák kapcsolódik több nagy nyugdíjas-szövetkezethez is, amelyek alapítása elég jó üzleti lehetőség volt néhány évvel ezelőtt, és amelyek létrejöttét éppen egy Kósa Lajos által jegyzett törvénymódosító javaslat tette lehetővé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!