Gépjárműadó: kerekítéssel keseríti sok autós életét a NAV

Legfontosabb

2021. február 26. – 19:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az idén már nem a helyi önkormányzatok, hanem a NAV szedi a gépjárműadót. Mint több olvasónk is írja, az adóhivatal nagyvonalúan ezer forintra felkerekíti a befizetendő adót. 100, 200, 300 forint talán nem a világ vége, sőt, vannak, akik jól járnak, de aki 2800 forint helyett 3000 forintot fizet, valójában kapott egy 7 százalékos adóemelést.

Kifog az adóellenőr egy aranyhalat.
- Ha visszadobsz, teljesítem egy kívánságodat! – mondja a hal.
- Hát, jó volna 26 millió 654 ezer, vagyis nem, inkább 56 millió 810 ezer, sőt, nem, legyen inkább kerek szám…
És az adóellenőrnek kerek lesz a szája.

Alighanem rendőrrel és nem adóellenőrrel van eredetileg ez a favicc, de ha elfogadjuk ezt a frissen módosított verziót, itt nem lett jó vége a kerekítési kísérletnek.

A NAV kerekítene

„A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat idén már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el”

– adta hírül február 24-én maga az adóhivatal. Korábban ezt az adónemet az önkormányzatok szedték (és nagyrészt használhatták is fel).

A kormány nagyvonalúan átirányította magához ezt a bevételt, ami vélhetően a legtöbb magánembert még különösebben nem bosszantaná fel, hiszen adó-adó, akárhová is megy. Amúgy természetesen az önkormányzatok sanyargatásának ez a lépés is fontos eleme volt az ingyenes parkolás és az iparűzési adó megfelezése mellett.

Az viszont már láthatóan jobban felidegesíthette az olvasóinkat, hogy miközben az önkormányzatok tudták pontosan szedni az adót, a NAV ezer forintra felkerekítette az összegeket. Természetesen, ha valaki jól jár a kerekítéssel, nem ír felháborodott olvasói levelet, itt azoknál megy fel a vérnyomás, ahol például egy 7600 forintos adóteherből 8000 forint lesz.

Olyan ez, mint a devizahitelezés, A frankhitelek felfutása után még egy ideig erősödött a forint a svájci frankkal szemben. Hallottunk olyan felvetéseket, hogy a devizahitel nem is devizahitel? Amikor aztán borzasztóan begyengült a forint a frank ellenében, önkéntes szakemberek egész sora bizonyította be, hogy az árfolyam ilyen irányú változásának nem szabadna a hitelfelvevőnél pluszteherként jelentkeznie.

A NAV vélhetően érvelhet azzal, hogy ő csak végrehajtó, a jogszabályok számára ezer forintos kerekítést írnak elő, igaz ezt megmagyarázhatná az állampolgároknak, válaszolhatna az újságíróknak, vagy amikor a jogszabályt előzetesen véleményezte, jelezhette volna, hogy a módosítás nem felel meg annak a jogalkotói szándéknak, hogy csak az adóhatóság személye változzon, be tőbbletadó-kivetés történjen.

Határozatok és csekkek

Na de nézzük ezt a mostani esetet! Több olvasónk is beküldte hozzánk azt a határozatot, amit a gépjárműadó megfizetéséről kapott és azokat a csekkeket, amelyeket ehhez mellékelt az adóhivatal. A NAV idén két részletben (április 15-ig és szeptember 15-ig) szedi az adót, jövőre már március 15. és szeptember 15. lesz a határidő.

Az egyik olvasónk, aki 9660 forintról (vagyis kétszer 4830 forintról kapott határozatot) összesen 10 ezer forintról, azaz kétszer 5 ezer forintról kapott csekket. A határozat tartalmazta is azt a mondatot, hogy

„a gépjárműadó éves összegét ezer forintra kerekítve kell megfizetni, így az első és a második félévi összeg is az ezer forintra kerekített összeg fele.”

Ebben a példánkban 3,5 százalékos adóemelést jelentett a kerekítés.

A következő olvasónknál (ezt az esetet is befotózott határozattal és csekkekkel kaptuk meg) azonban arányaiban még jelentősebb volt a kerekítéssel járó drágítás. Ő 5600 forintról (vagyis kétszer 2800 forintról) kapott határozatot, amihez olvasónk két 3000 forintra kitöltött csekket kapott. Nála a kerekítés már több mint 7 százalékos adóemelést jelentett.

Többen kiakadtak ezen az eljáráson, megkérdezve, hogy

„Talán nincs forgalomban Magyarországon az 500, 200, 100, 50, 20,10, de akár az 5 forintos címlet, csak az 1000 forintos?”

Hadházy Ákos politikus a Facebook-oldalán egy talán még extrémebb esetet osztott meg. Ebben 10500 forintra jött ki az ügyfél adója, amit a NAV felkerekített 11 ezer forintra, majd kettébontott két 5500 forintos csekkre. Mókás, nem? 10500 forintot nem szed be az adóhivatal, ezért kerekít, de így aztán 5500 forintot kell kétszer fizetni, hát az 5500 mennyivel kerekebb, mint a 10500?

Az ilyen esetekben ugye azok írnak levelet, akiket felháborít a kerekítési gyakorlat, de azt a politikusnál megjelenő kommentekből is lehet látni, hogy olyan levélíró is van, aki jól járt, vagyis akinek lefelé kerekített az adóhivatal.

Könyvelői szemmel

Az adóhivatali beszedés több gyermekbetegséggel is küszködik. Egy könyvelő levélírónk azt írta, hogy

„olyan magánszemélyek esetében, akiknél a NAV-nál meghatalmazással rendelkezünk az adóügyek intézésre, a gépjárműadó határozat (mely adónemet 2021.01.01-től a NAV kezel az önkormányzatok helyett) a mi postacímünkre érkezett meg csekkel együtt. Ráadásul a csekket úgy állították ki, hogy a gépjárműadóra kötelezett magánszemély neve, és a mi irodánk címe szerepel rajta, pedig annak a magánszemélynek nem ez a lakcíme, és nem is tartózkodási helye.”

Ebből természetesen biztosan lesznek problémák. Ebben a konkrét esetben teljesen más városban landolt a levél és a csekk is, mint ahol a magánszemély tartózkodik.

Ha az önkormányzat ezt évekig jól tudta kezelni, vajon miért nem vették át azt a gyakorlatot? – teszi fel a költői kérdést levélírónk, aki elmesélte, hogy mivel ebben az esetben a NAV nem volt hajlandó új levelet indítani, a könyvelő volt kénytelen postás bácsit játszani.

A NAV véleménye

A témában mi elsőként a Szabad Pécs cikkét találtuk meg, a lap a NAV-hoz fordult a kérdéseivel, de egyelőre választ még nem kapott.

Így egyelőre csak az adóhivatal saját tájékoztatásából tudunk idézni, amely a kerekítésre nem tér ki. Mint a NAV ebben leszögezi:

„a változás a gépjármű-üzembentartókat (tulajdonosokat) nem érinti, plusz teendőjük nincs. A fizetendő adóról, az aktuális fizetési határidőkről és az új gépjárműadó-bevételi számláról szóló levelek kézbesítése február közepén indult. Országosan mintegy 3 millió 200 ezer gépjármű-üzembentartó érintett, ennyien kapnak a postástól személyesen átvehető, hivatalos iratot. A levelek gyártása és kézbesítése akár több hetet is igénybe vehet. A gépjárműadó befizetésével érdemes várni a határozat átvételéig, mivel abban szerepelnek a pontos információk.”

Az adót amúgy a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára kell befizetni, a közlemény rovatba először az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni, majd a jármű rendszámát.

Ha valaki esetleg elveszíti a csekket, akkor újat a NAV ügyfélszolgálatán kérhet.

Egy bölcsesség szerint a jó barátság alapja a pontos elszámolás. Más szerint a pénzügyekben vagy nagyon nagyvonalúan, vagy nagyon pontosan szabad csak eljárni.

Ez az eset és olvasóink reakciója azt bizonyítja, hogy régi, jó barátunkkal, a NAV-val inkább pontosan szeretne mindenki elszámolni, a nagyvonalúság pedig felbosszantja az adófizetőket. Akkor is, ha a kerekítésről nem a NAV tehet, hanem a jogalkotók. Azokat legalábbis biztosan idegesíti, akiktől ezzel a nagyvonalú kerekítéssel több pénzt visz el a hivatal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!