15 évnyi próbálkozás után szakít az Adidas a Reebokkal

2021. február 16. – 17:53

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenöt évig tartó próbálkozás után megválik az Adidas amerikai testvérmárkájától, a Reeboktól – ismertette az MTI a német sportszergyártó társaság keddi közleményét, melyben a vállalat azzal indokolja a szakítást, hogy a 2025-ig kitekintő stratégia kidolgozása során arra a megállapításra jutott, „a Reebok és az Adidas sokkal jobban ki tudja használni növekedési lehetőségeit, ha függetlenek egymástól”.

Ezért az Adidas már az idei első negyedévtől kezdve a megszűnt tevékenységek között tünteti fel pénzügyi jelentéseiben a Reebok adatait, és megkezdi az amerikai leányvállalat értékesítésének folyamatát. A következő hónapokban „teljes erővel dolgozunk, hogy sikeres jövőt biztosítsunk a Reebok márkának és a mögötte álló csapatnak” – szól a PR-ízű biztatás, de néhány mondattal lejjebb már az szerepel, hogy a vállalat szeretne magára az Adidas márkára összpontosítani, a legfőbb cél „a sportszergyártás globális piacán elért vezető pozíció további erősítése”.

Az 1949 óta működő német cég 2006-ban vásárolta meg amerikai versenytársát, hogy így hódítsa el a piacvezető pozíciót az ugyancsak amerikai Nike-tól (ez azóta sem sikerült). A társaság legutóbbi üzleti beszámolója szerint a Reebok márkán keresztül a tavalyi harmadik negyedévben 403 millió euró (145 milliárd forint) bevételt könyvelhettek el, ami az árfolyamhatások kiszűrésével számolva 7,2 százalékos visszaesést mutat az egy évvel korábbi 460 millió euróhoz képest. Ezzel szemben az Adidas márkával elért bevétel 5,459 milliárd euró volt, ami jóval kisebb, 2,5 százalékos csökkenést mutat az előző évi 5,849 milliárd euróhoz viszonyítva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!