Ezek a legkelendőbb használt autók Magyarországon

2021. február 6. – 13:06

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex és az Alapjárat.hu csapata utánajárt, hogy a használt autók tulajdonosváltási statisztikái alapján melyek a legkapósabb modellek a magyarországi piacon. Spoiler: volt egy meglepetés is a toplistán.

Amikor valaki a tényekre kíváncsi, akkor a legjobb, amit tehet, hogy megnézi a számokat. Ám van egy nagy probléma a magyarországi használtautó-eladásokra vonatkozó statisztikai adatokkal: sok helyen egy kalap alá veszik egy modell különböző generációit. Ha azt mondják a számok, hogy itthon a legkapósabb használt autó az Opel Astra, akkor én egyből visszakérdezek: oké, de melyik?

Teljesen rendben van, hogy az Astra a legkelendőbb, de ez akkor mind az öt generációra együttvéve értendő. Nem fordulhat elő, hogy ha ezeket nem mossuk egybe, akkor valami más a legkelendőbb típus? Vettük a fáradságot, és a DataHouse friss (2020 negyedik negyedév, azaz Q4) statisztikai adataiból kibogarásztuk, amit mások nem: íme az öt legkelendőbb használt autó Magyarországon. Az egyes modelleknél néhány hasznos információ is szerepel, valamint a Használtautó.hu adatai alapján az az ársáv, amelyben ezek járművek elérhetők.

5. Škoda Octavia III

A Škoda Octavia nem csak az Alapjárat.hu csapata szerint számít kedvelt modellnek itthon, hiszen nagy, kényelmes és praktikus autó hírében áll. A modernkori Octavia 1996-ban jelent meg, és azért modernkori, mert a cseh autógyártó kínálatában 1959 és 1971 között már volt egyszer Octavia néven futó jármű. A felélesztett modell a negyedik generációjánál tart, és népszerűsége megjelenése óta töretlen. Na, persze nem kizárólag a magánvásárlók éltetik, hiszen mindenki tudja, hogy a flottások favoritja is egyben. Így fordulhat elő, hogy a 2013-tól 2019-ig készült, fiatalnak és viszonylag drágának számító harmadik generáció befért a listánk ötödik helyére, hiszen 2020 utolsó negyedévében 2118 példány cserélt gazdát ebből a szériából Magyarországon a statisztika szerint. A magáneladások mellett a cégek átültették alkalmazottaikat a legfrissebb modellbe. Ilyenkor a flottakezelő vagy eladja maradványértéken a bérlőnek a járműveket egy közvetítő cégen keresztül, vagy pedig egy kereskedő veszi át azokat.

Állami szinten is népszerű ez a modell, hiszen az egyes kormányzati hivatalok és a rendőrség is használ Octaviákat. Jellemzően olyankor kerülnek ki a flottából, ha megfutnak egy adott kilométert, ha a bérleti szerződés a végéhez ért, ha megsérült az autó és kiveszik a flottából, valamint ha már egyszerűen nem kellettek a bérlőnek.

Ha kivennénk a magánvásárlói piacot torzító 3-as Octaviát a pakliból, akkor az Opel Astra F szériája lenne az ötödik legkapósabb használt autó Magyarországon, amelyből 2117 tulajdonosváltás volt 2020 utolsó negyedévében. A különbség egyetlen autó az Octavia javára.

Skoda Octavia III. Forrás: Skoda Pressroom
Skoda Octavia III. Forrás: Skoda Pressroom
  • Évjáratok: 2013 – 2019
  • Karosszériaváltozatok: szedán, kombi
  • Motorok:

Dízel: 1.6 CR TDI (90 LE, 105 LE, 110 LE, 116 LE), 2.0 CR TDI (150 LE), RS 2.0 CR TDI (184 LE)

Benzin: 1.2 TSI (105 LE, 110 LE), 1.4 TSI (140 LE, 150 LE), 1,5 TSI (150 LE), 1.8 TSI (179 LE), 2.0 TSI (190 LE), RS 2.0 TSI (220 LE, 231 LE, 245 LE)

  • Árak: 1 800 000 – 11 274 067 Ft
  • Pozitívumok:

Az 1,4 literes motoroktól felfelé valamennyi erőforrás jól viszi az autót, minőségi, jól összerakott beltér, intuitív, könnyen kezelhető extrák, kiváló ergonómia, bőséges helykínálat, hatalmas csomagtér, sok tárolóhely.

  • Negatívumok:

Style felszereltségi szint alatt puritánabb kivitelek, az 1.2 TSI és az 1.4 TSI kicsit problémásabb motorok hírében állnak, érdemes másik erőforrással választani.

4. BMW 3 E46

Bizonyára nem haragítok senkit sem magamra, ha azt mondom, hogy az 1997 végén bemutatott BMW 3-as széria (szakbarbároknak E46) az egyik legszebb formájú autó a bajoroktól. Ez az autó még a márka igazi, úgymond klasszikus erényeit ötvözi magában: vezető- és vezetésorientáltság, sportos megjelenés, hátsókerék-meghajtás és erős motorok. A típust egészen 2006-ig gyártották (igaz, akkor már csak a kupét és a kabriót), ami azt jelenti, hogy a legfiatalabb példányok is a 15. évüket tapossák, az elsők pedig húsz év felettiek. Áruk tehát mára bőven az elérhető szintre apadt, érthető hát a hatalmas népszerűsége az autóvásárlók körében. 2020 Q4-ében 2321 tulajdonosváltás volt az E46-oknál.

  • Évjáratok: 1998 – 2006
  • Karosszériaváltozatok: szedán, kombi, kupé, kabrió
  • Motorok:

Dízel: 318d (2.0 116 LE), 320d (2.0 136 – 150 LE), 330d (184 – 204 LE)

Benzin: 316i (1.6 – 1.9 102 – 116 LE), 318i (1.9 – 2.0 116 – 143 LE), 320i (2.0 – 2.2 150 – 170 LE), 323i (2.5 170 LE), 325i (2.5 192 LE), 328i (2.8 193 LE), 330i (3.0 231 LE), M3 (3.2 343 LE), M3 CSL (3.2 360 LE)

  • Árak: 220 000 – 4 800 000 Ft
  • Pozitívumok:

Prémium anyagok és összeszerelés, kiváló futómű, jó súlyelosztás, sportos vezetési élmény, pörgős, tartós és gyönyörű hangú hathengeres benzinmotorok. Titkos tipp a 325i, amely remek kompromisszum a teljesítmény és fenntartási költségek között. Érdemes a 2001-es ráncfelvarrás utáni példányokat keresni.

  • Negatívumok:

Nagyon sok a széthajtott, nem megfelelően karbantartott példány, a 316i és 318i négyhengeres benzinmotorok gyengék, és relatíve sok gondozást igényelnek. Korához képest drága alkatrészek és javítások, a hűtés szinte valamennyi kivitel gyenge pontja, viszonylag kevés a jól felszerelt példány, a megfelelően karbantartott, nagymotoros autók nagyon drágák.

3. Opel Astra H

Mi magyarok valamiért tradicionálisan Opel-szerető emberek vagyunk. Ennek oka valószínűleg abban keresendők, hogy annak idején sok Opel Ascona, Opel Kadett és társai érkeztek az országba, aztán az F Astrát 1992-től Magyarországon gyártották. Az Opel volt a nagybetűs AUTÓ, amelynek mindenki csodájára járt a sok szocialista jármű között. Nem véletlen, hogy összességében az Astra a legkelendőbb modell idehaza, a harmadik helyen pedig a harmadik generációt találjuk, hiszen a H széria esetében 2831 tulajdonosváltást regisztráltak 2020 utolsó negyedévében.

Opel Astra H. Forrás: Opelpro
Opel Astra H. Forrás: Opelpro
  • Évjáratok: 2004 – 2010 (Európában)
  • Karosszériaváltozatok: csapotthátú, szedán, kombi, kupé, kabrió
  • Motorok:

dízel: 1.3 CDTI (90 LE), 1.7 CDTI (80 – 125 LE), 1.9 CDTI (100 – 150 LE)

benzin: 1.4 (90 – 100 LE), 1.6 (105 – 115 LE), 1.6 Turbo (180 LE), 1.8 (125 – 140 LE), 2.0 Turbo (170 – 240 LE)

  • Árak: 380 000 – 2 500 000 Ft
  • Pozitívumok:

Az elődökhöz képest hatalmas minőségi javulás, megbízható típus, jó megjelenés, a GTC kupé egyenes gyönyörű. A dízelek remek fogyasztással kényeztetnek, az alkatrészek elérhető árúak, könnyű hozzáértő szerelőt találni (ez bármelyik Opelről elmondható), nem jellemző a típusra a rozsdásodási hajlam.

  • Negatívumok:

Iszákos benzinmotorok, a feltöltés nélküli benzinesek nem kifejezetten erősek, a panoráma-szélvédő cseréje drága, ilyen korú dízeleknél már előfordulhatnak költséges hibák.

2. Opel Astra G

Az Opel Astrák között egy generációt visszalépve eljutunk a G Astráig, amely az egyik, ha nem a leggyakoribb típus az utakon. A ’90-es évek végi, illetve a 2000-es évek eleji nagy újautóvásárlási hullámában nem kizárólag Suzuki Swifteket vettek ám az emberek, sokan választották inkább a jobb, nagyobb és tetszetősebb kiállású Opel Astra G-t. A széria olyan jól sikerült, hogy sokan máig megtartották újonnan vásárolt autójukat, akik pedig nem tehették meg anno, hogy nullkilométeresként vásárolják meg, használtan ülnek bele. Éppen ezért nem meglepő, hogy a tavalyi év Q4-es időszakában 4273 darab G Astra cserélt gazdát idehaza.

Opel Astra G. Forrás: Guastiauto
Opel Astra G. Forrás: Guastiauto
  • Évjáratok: 1998 – 2009 (2004-től Astra Classic II néven futott)
  • Karosszériaváltozatok: csapotthátú, szedán, kombi, kupé, kabrió
  • Motorok:

Dízel: 1.7 TD (68 LE), 1.7 DTI (75 LE), 1.7 CDTI (80 LE), 2.0 DI (82 – 84 LE), 2.0 DTI (101 LE)

Benzin: 1.2 16V (65 – 75 LE), 1.4 16V (90 LE), 1.6 8V (75 – 85 LE), 1.6 16V (101 LE), 1.8 16V (115 – 125 LE), 2.0 16V (136 LE), 2.0 Turbo (190 – 200 LE), 2.2 16V (147 LE)

  • Árak: 89 000 – 1 750 000 Ft
  • Pozitívumok:

Egyszerű és végtelenül megbízható technika, olcsó fenntarthatóság, bőséges motorkínálat és karosszériaváltozat, kiemelkedően jó ár-érték arány, viszonylag korrekt, anno 4 csillagos törésbiztonság (EuroNCAP)

  • Negatívumok:

Az ECOTEC benzinmotorok (főleg 1.4 és 1.6) hajlamosak a magas olajfogyasztásra, kokszolódásra hajlamos EGR-szelep, jellemzően puritán felszereltség. Unalmas vezethetőség, csak a feltöltött benzinmotorokban van menni akarás, a kétliteres dízelek adagoló-problémákkal küzdenek, szívó benzinesek esetében kicsit rövid áttételezésű a váltó

1. Suzuki Swift II

1992 szeptembere. Esztergomban a Suzuki-gyár kapuján kigördül az első Európában készült Suzuki Swift, a „Mi Autónk”. Tömegek ezreinek kínálta a jutányos árú kisautó az egyetlen valós alternatívát arra, hogy ütött-kopott szocialista autóját új, „nyugati” típusra cserélje. Az emberek nyitottak voltak az olcsó japán autóra, és a magyar utakat hamar ellepte a jellemzően piros vagy éppen fehér színűre fényezett Swift. Mindenki szerette a formáját, egyszerűségét és megbízhatóságát. Ugyan az idő sok példányt elpusztított már, ám még ma is rengeteg szaladgál belőle az utakon. Talán a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés is indokolja, hogy még mindig ennyire népszerű modell a magyar használtautó-piacon. Ezt mutatja az az adat is, hogy 7372 darab talált új gazdára 2020 utolsó negyedévében idehaza ebből a generációból.

Suzuki Swift. Forrás: Autoevolution
Suzuki Swift. Forrás: Autoevolution
  • Évjáratok: 1992 – 2003 (Magyarország)
  • Karosszériaváltozatok: csapotthátú, szedán
  • Motorok:

Benzin: 1.0 (53 LE), 1.3 (68 LE, 84 LE)

  • Árak: 65 000 – 999 999 Ft
  • Pozitívumok:

Végtelenül egyszerű és elnyűhetetlen technika, de csak a karbantartott példányok a jók. Filléres fenntartás, de csak akkor, ha jó állapotú autót veszünk, mindenképpen a modellfrissítés utáni példányokat érdemes keresni.

  • Negatívumok:

Nagyon elavult biztonság terén, rengeteg a teljesen szétrohadt példány, jellemzően fapados kivitelek vannak a piacon. Hiába van megbízható és igénytelen típusnak kikiáltva, a korukból fakadóan a nem karbantartott példányokkal sok a nyűg.

Értékesítési adatok forrása: DataHouse

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!