Rajtolhat Csányi, Garancsi és Hernádi tihanyi szállodaépítése

472

Az Mfor.hu szúrta ki, hogy megjelent a bontásra kiírt pályázat.

Egy bontási közbeszerzésből úgy tűnik, hogy megvalósítási szakaszba léphet Csányi Sándor OTP-vezér, Garancsi István (a Market Építő és a Mol Fehérvár FC résztulajdonosa), illetve Hernádi Zsolt Mol-vezér egyharmad-egyharmad arányban birtokolt tihanyi szállodaprojektje – írja az Mfor.hu.

A CDHT Hotel Projekt Kft. (amelynek az Opten.hu adatai szerint a három üzletember a végső haszonhúzója) kiírta a Tihanyi Kastélyszálló és Tréning Központ Hotel megvalósításához szükséges bontási munka megtervezésére a közbeszerzési eljárást.

A felhívásból is kiderül, hogy a projekt állami támogatást is elnyert (a lap szerint 11,5 milliárd forintot). A Tihanyi Kastély és Park Hotel egykor József főherceg hathektáros balatoni rezidenciája volt, majd pártüdülő lett belőle.

A Gyurcsány-kormány 2006-ban privatizálta, és a tóparti üdülőkomplexum akkor került az egykor diplomataingatlanok kezelésére alakult CD Hungary cégcsoport birtokába. A kastély épülete helyi műemléki védettséget élvez, de ami körülötte van (raktárak, apartmanok, személyzeti szálló), azt bontani kell.

A 2017-ben útjára indított Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében 2030-ig 300 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztési beruházás valósulhat meg Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!