Egy dubaji dollármilliárdos luxusszállodája is kapott a járvány miatt állami támogatást

2021. január 30. – 11:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világ leggazdagabb embereinek listáján is gyakran felbukkan az a Khalaf al-Habtoor, akinek egyik budapesti szállodája, a The Ritz-Carlton Budapest is részesült a Kisfaludy-program támogatásaiból a koronavírus-járvány okozta bevételkiesés kompenzálására, írja az mfor.

A lap a Kisfaludy-program támogatásait böngészve találta meg, hogy a The Ritz-Carlton Budapest bevételkiesése miatt 9,6 millió forintos állami támogatásban részesült az az Adria Palace Kft., amelynek tulajdonosa az Al Habtoor Holding Kft.-n keresztül a dubaji Al Habtoor Group – ezt pedig a dollármilliárdos Khalaf al-Habtoor alapította. Az üzletember vagyonát 2011-ben 2,5 milliárd dollárra becsülték, 2017-re 3,4 milliárd dollárra hízott a vagyona. Az általa alapított cégcsoporthoz fűződik a világ első 7 csillagos szállodája, a Burdzs Al Arab építése is.

Khalaf al-Habtoor magyarországi befektetéseiért 2016-ban megkapta a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét. Mivel nem rászorultsági alapon működik az Orbán-kormány turisztikai mentőcsomagja, így az MTÜ mindenkinek utalt támogatást, aki megfelelt a feltételeknek (cserébe nem szabad elbocsátani senkit). Nem vizsgálták a tulajdonos anyagi helyzetét.

Az MTÜ vezérigazgatója, Guller Zoltán még november 11-én jelentette be, hogy az állam megtéríti a november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!