Furcsán megugrottak a szerencsejáték-bevételek a járvány közepén

2021. január 27. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly novemberben és decemberben 2012 óta nem látott összeg folyt be játékadó-bevételből a költségvetésbe – írja az Mfor.

Ez azért is meglepő, mert a 2012-es szint elérése manapság jóval nehezebb, hiszen az volt az utolsó év, amikor még lehetett kocsmákban nyerőgépezni (ez ma már csak kaszinókban legális).

2012-ben összesen 52 milliárd forint játékadó jött be, és ezt a szintet ugyan tavaly sem sikerült ugyan megközelíteni, de a 35 milliárd forintos bevétel így is hét éves rekordot jelent. Ráadásul 2020. novemberében és decemberében szintén akkora összegek folytak be, mint legutóbb 2012-ben (4,4 illetvr 3,9 milliárd forint). Hogy mi történhetett ebben a két hónapban – a járvány tombolása közepette – azt egyelőre nem tudni, a hírről beszámoló Mfornak sem sikerült megfejtenie.

Annyi mindenesetre biztos, hogy a hazai lezárás óta a szállodák csakis üzleti célból fogadhatnak vendéget, és például a soproni és több budapesti kaszinót is jelentős arányban külföldiek látogatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!