Az A-Híd Zrt. újíthatja fel a Lánchidat, 18,8 milliárd forintért

2021. január 18. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapest Közlekedési Központ közleménye szerint a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást az A-Híd Zrt. nyerte, és a cég nettó 18,8 milliárd forintért újíthatja fel a hidat.

„A két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataik érvényessé nyilvánítását, a szerződés teljesítésére való alkalmasságuk megállapítását, valamint az A-Híd Zrt. nyertessé nyilvánítását javasolta a Bíráló Bizottság, amely javaslatot a BKK Igazgatósága a mai ülésén elfogadott” – áll a közleményben.

A híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintba kerül. A még hiányzó bruttó 3,5 milliárdos fedezetet a Fővárosi Önkormányzat teremtette elő. Ehhez módosították a híd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló Megvalósítási Megállapodást,

A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező 10 százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri, valamint egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az ÁFÁ-t is tartalmazza.

A Lánchíd körüli politikai számháborúról ebben a cikkünkben írtunk részletesen >>>

A BKK azt írta, hogy legkorábban január végén írhatják alá a szerződést, a munkálatok február végén kezdődhetnek, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg. A felújítás során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz. A forgalomzárás részleteiről folyamatosan tájékoztatást adnak majd.

A közlemény kitér arra, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa október 15-ei ülésén úgy döntött, hogy 6 milliárd forinttal támogatja a híd felújítását. Ezt az összeget a kormánynak kéne kifizetnie a kivitelező vállalkozói szerződés utolsó szakaszának teljesítéséhez. A támogatói szerződést azonban még nem írták alá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!