49,5 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra az MNB

2021. január 12. – 10:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 49,5 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra, egyebek közt a kgfb-állománykezelést, az IT-biztonságot, a javadalmazási politikát, kockázatkezelési rendszert, illetve az ügyfél-tájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt – közölte az MNB.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendszeres ellenőrzései keretében átfogó vizsgálatot folytatott a Groupama Biztosító Zrt.-nél (Groupama). A vizsgálat 2017 májusától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.

Mint az MNB feltárta, a biztosító a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítási állománykezelése során nem minden esetben tartotta be a kötvény előállítására és annak kiküldésére rendelkezésre álló határidőt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításai (kgfb) esetében emellett többször megsértette a kár- és kötvénynyilvántartó, illetve az üzembentartó felé fennálló tájékoztatási kötelezettségét.

A vizsgálat az ellenőrzött élet és nem életbiztosítási termékek szerződési feltételeiben is több jogszabálysértést állapított meg, egyebek közt annak kapcsán, hogy a Groupama a szerződési feltételek egyoldalú módosítását lehetővé tevő alapos okokat nem kielégítő módon határozta meg.

Az informatikai terület vizsgálata során az MNB szabálytalanságként azonosította többek között, hogy a Groupama nem megfelelően végezte el a tesztkörnyezetben felhasznált adatok anonimizálását, illetve nem rendelkezik a rendszerbiztonsági kockázattal arányos vírus- és más rosszindulatú program elleni védelemmel.

Fogyasztóvédelmi problémának számított, hogy a biztosító több esetben hiányosan tájékoztatta az ügyfeleket egyebek közt a termékismertető egyes kötelező tartalmi elemével összefüggésben, a kgfb esetében pedig a díjfelszólító levelek bizonyos esetekben való megküldésének elmaradása, illetve a károsult kártérítési igényével összefüggő tájékoztatások hiányos volta vagy azok elmaradása volt megállapítható.

A Groupama emellett több alkalommal nem vett fel jegyzőkönyvet a szóbeli ügyfélpanaszokról, azokat a panasznyilvántartásában sem rögzítette, s hiányosságok merültek fel a telefonos panaszok kezelésénél is.

Ugyancsak sérültek a panaszok teljes körű, határidőben történő megválaszolására, illetve a jogorvoslati tájékoztatásra vonatkozó jogszabályi előírások.

Mindezek alapján a jegybank ma publikált határozatában kötelezte a Groupamát a feltárt hiányosságok megszüntetésére. A Groupamának a legtöbb jogsértés kapcsán idén június végéig kell beszámolnia az MNB határozataiban előírt intézkedések teljesítéséről. A feltárt jogsértések miatt a jegybank 39,5 millió forint felügyeleti és 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a biztosítóra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!