Félmilliárd forinttal száll be a kormány a neszmélyi komp kiépítésébe

2020. december 18. – 09:23

Másolás

Vágólapra másolva

A dunai komp 40 kilométeres kerülőt segít megspórolni, összesen 1,8 milliárd forintba kerül, főleg az unió finanszírozza.

A kormány forrásokat rendelt a Komárom-Esztergom megyei Neszmélyt a magyar többségű, de szlovákiai Dunaradvánnyal (Radvaň nad Dunajom) összekötő komp projektjéhez.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

A beruházás összesen 1,8 milliárd forintba fog kerülni, amit javarészt uniós források fedeznek, de a Magyar Közlönyben megjelent friss kormányhatározatból kiderül, hogy a kormány az idén 59 millió forinttal, a 2022-es költségvetés terhére pedig 488 millió forinttal szintén beszáll.

A 677 kilométeres magyar – szlovák határszakasz Magyarország leghosszabb határszakasza, van rajta vagy három tucat határátkelőhely, de aki Neszmélyből szeretne átjutni a túlpartra, annak 40 kilométert kell kerülnie (ezt Komáromnál oldhatja meg).

Érdekességképpen a közel 700 kilométeres határszakasz kifejezetten nagynak számít Európa ezen térségében, igaz a világ három leghosszabb szakasza, az amerikai – kanadai, az orosz- kazah, illetve a chilei – argentin szakaszok tízszeres – tizenötszörös hosszúságúak.

A projekt fő költsége mindkét oldalon a kompkikötőhöz vezető út, a rámparendszer és a kikötői fogadóépület, de parkoló is épül mindkét oldalon. A komp akár fellendítheti a réteséről, csodás kilátást nyújtó löszfaláról, borairól illetve remek kirándulóhelyeiről is ismert Neszmély település idegenforgalmát. Ráadásul a lövöldözés szerelmeseinek nemrég lőtér is nyílt a településen, és bár éppen felújhítás miatt zárva tart, de a komp témájához remekül illik, hogy neszmélyen van egy kifejezetten érdekes Hajóskanzen is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!