Tisztán elektromos hajtású Mercedes SUV-okat fognak gyártani Kecskeméten

2020. december 14. – 09:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Daimler AG jelentősen bővíti a kecskeméti Mercedes-gyárat, így Magyarországon elsőként itt fognak tisztán elektromos hajtású autókat sorozatban gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a gyárban tartott sajtótájékoztatón. A Mercedes többek között egy új karosszériaüzemet is létesít Kecskeméten, a beruházás összesen 50 milliárd forint értékű lesz, amihez a kormány 15 milliárd forinttal járul hozzá. Azt mondta, ezzel 4400 munkahely válik „betonbiztossá”, mivel mindhárom típusú: belső égésű, hibrid és elektromos motorok is készülni fognak a gyárban.

Szijjártó kiemelte, hogy a világjárvány ellenére a gazdaságnak működnie kell, ehhez pedig egészségre és munkahelyekre van szükség. „A magyar kormány nem a könnyebb utat választja: nem a munkanélküliség finanszírozására, hanem a munkanélküliséggel szembeni harc finanszírozására tettük le a voksunkat.”

Szerinte Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik. Ez a korszak egy brutális korszakkal kezdődik, ugyanis most indult meg egy verseny a világon elérhető gazdasági kapacitások újraelosztásáért.

„A bezárt gyárak nem nyitnak ki újra automatikusan, a vállalatok azt keresik, hogy hol tudnak az eddiginél is jobban, hatékonyabban és gyorsabban termelni. Ma Magyarország ebben a versenyben aratott egy óriási győzelmet” – mondta Szijjártó, aki szerint ez a beruházás mérföldkő a magyar autóipar és a magyar gazdaság szempontjából is.

Christian Wolff gyárigazgató azt mondta, 2021-től Kecskeméten fog sorozatgyártásban készülni a Mercedes új, EQB nevű, teljesen elektromos meghajtású SUV-ja. Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia azt mondta, hogy a beruházás több száz új munkahelyet teremt.

Christian Wolff a Mercedes-gyár igazgatója – Forrás: Szijjártó Péter / Facebook
Christian Wolff a Mercedes-gyár igazgatója – Forrás: Szijjártó Péter / Facebook

A kecskeméti Mercedes-gyár építését 2008-ban kezdték el, 2019-ben már több mint 4400 munkatársat foglalkoztattak, és mintegy 190 ezer autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelentett. Itt készülnek a Mercedes CLA típusú modelljei.

Március 17-én a Daimler AG a koronavírus-járvány miatt megszakította a gyártást európai telephelyeinek nagy részén, így Kecskeméten is, ahol március 20. és április 28. között a legtöbb területen felfüggesztették a munkát. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter júliusban, a kizárólag Kecskeméten gyártott hibrid CLA modellek bemutatásakor azt mondta, az autóipar adja a magyar export közel negyedét, az éves magyar GDP több mint 5 százalékát, a beszállítók és egyéb szolgáltatók pedig további 8-9 százalékot adnak hozzá ehhez, írta az Infostart.

A gyárban augusztus 2-ától tértek vissza a három műszakos munkarendre, így teljes kapacitással készültek a CLA Coupé, a CLA Shooting Brake és ezek Plug-in Hybrid verziói, valamint az A-osztály és kompakt modelljeik Mercedes-AMG Performance verziói. Korábban azt is bejelentették, hogy átfogóbb átépítési munkák miatt az idei téli termelési szünetet a tervek szerint december 18. és 2021. január 17. között tartják, írta a 24.hu.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!