Maximális büntetést kapott a Hermina Bau a megtévesztő hirdetéseiért

2020. december 9. – 19:03

Másolás

Vágólapra másolva

A törvényi maximumnak megfelelő 3,5 millió forintos birsággal büntette a Gazdasági Versenyhivatal az azonos vállalkozáscsoportba tartozó Hermina Center Ingatlanforgalmazó Kft.-t és a Hermina BAU Hungary Ingatlanforgalmazó Kft.-t a megtévesztő hirdetési gyakorlata miatt.

A GVH közleménye szerint a Hermina Happy Land építés alatt álló passzívlakásait több szempontból is jogsértően reklámozták a forgalmazók 2016 óta, ezért indítottak aztán 2018 őszén vizsgálatot ellenük.

A GVH két problémája az volt a Hermina Bau gyakorlatával, hogy különböző képmegosztó oldalakról letöltött fotókkal hirdették a lakásokat, azt a benyomást keltve, hogy azok a hirdetett ingatlanokat, illetve azok építési-berendezési lehetőségeit ábrázolják, de jogsértő volt az is, hogy az egyes konkrét reklámüzeneteket – mint hogy számlamentesség, vagy 3000 Ft-os rezsi – nem tudták alátámasztani.

A Versenyhivatal az is kifogásolta, hogy mindenféle moderálási szabályzat vagy más útmutató nélkül csak úgy törölték a közösségi oldalakról a számukra kedvezőtlen bejegyzéseket és kommenteket, hogy csak a pozitív vélemények jelenjenek meg a hamis reklámok alatt. „A vélemények moderálása önmagában nem minősül tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak, amennyiben objektív és hozzáférhető szabályzaton alapul. A negatív hozzászólások egyoldalú törlése azonban rontja a fogyasztók tájékozottságát, így jogsértő módon torzíthatja a döntéshozatalt” – írja a GVH.

A Hermina Happy Land projekt körüli egyéb, súlyos anomáliákról még az indexes időkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!