Évek óta nem volt ennyi kiadó lakás Magyarországon, a bérleti díjak többéves mélypontra csökkentek

2020. december 8. – 10:20

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordszintre nőtt az albérletkínálat, már nem csak Budapesten csökkennek a bérleti díjak, derült ki az ingatlan.com elemzéséből.

Masszívan látszik a járványhatás a hazai albérletpiacon. Decemberben a korábbi években csökkent a kínálat, most viszont az ingatlan.com adatai szerint soha nem látott szintre nőtt: több mint 25 ezer kiadó lakáshirdetésből válogathatnak a bérlők az utolsó hónap első napjaiban.

Budapesten is csúcsra ért a kínálat, több mint 18 ezer hirdetésben kerestek bérlőt a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.

A fővárosi átlagos bérleti díj pedig 135 ezer forintra, többéves mélypontra süllyedt.

A legtöbb egyetemvárosban is áresés történt tavaly decemberhez képest, és van, ahol 8-10 százalékkal kevesebbért lehet kiadó lakást találni.

Az albérletpiaci árcsökkenés már hónapok óta tart, ez látszik a KSH-ingatlan.com lakbérindexből is: októberben a bérleti díjak országszerte éves szinten 8,4 százalékkal, havi összevetésben 2,3 százalékkal csökkentek.

Rekord az albérletpiacon

A bérelhető lakások kínálata decemberben rekordszintre emelkedett. A tulajdonosok és ingatlanközvetítők 25 416 kiadó ingatlanhirdetésben kerestek bérlőt, az ingatlan.com öt évre visszatekintő albérletpiaci adatai szerint soha nem volt ilyen széles a választék az év utolsó hónapjában.

„Ez meglepetést jelent, mivel az elmúlt években decemberben jellemzően szűkült a kiadó lakások kínálata. Most viszont rekord született, és még 2019 augusztusi kínálati csúcsához képest is majdnem 30 százalékkal több kiadó lakásból és házból válogathatnak a bérlők. Ez egyértelműen a járvány kedvezőtlen hatásaival magyarázható: a turizmus lényegében leállt, így nincs kereslet a rövid távon kivehető lakásokra. A pandémia miatt nőtt a munkanélküliség, sokan kénytelenek voltak feladni az albérletüket. Az egyetemisták egy része pedig hazaköltözött a digitális munkarend miatt. A kollégiumokból kiköltöző hallgatók viszont lecsaptak a kiürült lakások egy részére.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az országon belül a fővárosban található a legtöbb kiadó lakás. Budapesten is csúcsra ért a kínálat december elején: több mint 18,8 ezer kiadó ingatlanhirdetés volt elérhető, ami szintén rekordot jelent az ingatlan.com adatai szerint. Balogh László hozzátette: „A kínálatbővüléssel párhuzamosan a bérleti díjak is csökkentek. Budapesten az átlagos havi bérleti díj decemberben 135 ezer forint volt, ami többéves mélypontnak felel meg.”

Forrás: ingatlan.com
Forrás: ingatlan.com

Már nem csak Budapesten

Az ingatlan.com szakértője elmondta azt is, hogy már nem csak Budapesten érezhető az albérletárak csökkenése, mivel a legtöbb egyetemvárosban kevesebbet kell fizetni a kiadó lakásokért. Veszprémben és Szegeden 4-5 százalékos az éves csökkenés mértéke, de Székesfehérváron, Szombathelyen, Tatabányán, Kecskeméten, Egerben és Győrben is 8-10 százalékkal alacsonyabb a kiadó lakások átlagos havi bérleti díja. Pécsen minimális, 1 százalékos az áresés, Miskolcon és Debrecenben pedig ugyanannyiba kerülnek az albérletek mint egy évvel ezelőtt. Hajdú-Bihar megyeszékhelyén azonban az utóbbi egy hónapban 9 százalékos csökkenés ment végbe, ami jelentősnek mondható.

Forrás: ingatlan.com
Forrás: ingatlan.com

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!