A Nike, a Coca-Cola és az Apple tiltakozik az ujgur kényszermunka elleni törvény miatt

2020. december 1. – 12:06

frissítve

A Nike, a Coca-Cola és az Apple tiltakozik az ujgur kényszermunka elleni törvény miatt
Ujgurok imádkoznak Ürümcsiben, Hszincsiang fővárosában – Fotó Diego Azubel / MTI-EPA

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai vállalatok ugyan a kényszermunkát maguk is elítélik, de jelzik: az Egyesült Államok olyan törvényt készít elő, ami feleslegesen nehezíti meg az ellátási láncaik működtetését.

Az Egyesült Államokban kétpárti konszenzussal szeretnének elfogadtatni egy törvényt, amely fellép a kínai munkatáborokba hurcolt, muszlim vallású ujgurok kényszermunkájából származó áruk ellen. A NY Times cikkéből azonban kiderül, hogy a törvény ellen sok olyan ismert multi is fellépett, amelyek azzal érvelnek, hogy ugyan a régióból szerzik be az áruikat, alapanyagaikat, vagy itt dolgoztatnak, de szigorú ellenőrzési mechanizmusaikkal a kényszermunkát kizárják.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

A nyugati Hszincsiang tartományban élő ujgurok vidékén viszonylag sok alapanyag (szén, gyapot, cukor, szilícium) fellelhető, és több cég is azzal érvel, hogy a törvény értelmetlenül nyúl bele az ellátási láncokba.

Egy amerikai bizottság még márciusban listázta azokat a cégeket, amelyek kényszermunkával előállított termékeket építhettek az ellátási láncukba, a listán ott volt a cukrot beszerző Coca-Cola, a cipőket készíttető Nike, de az Adidas, a Tommy Hilfiger, a Calvin Klein, a Patagonia, a H&M, a Campbell Soup Company, illetve a Costco is.

A társaságok közül a Coca-Cola például arra hivatkozott, hogy külső auditorral is megvizsgálta az ellátási láncát, a Nike pedig a kínai hatalommal folytatott konstruktív, kényszermunkát kizáró tárgyalásokról írt beadványában.

A törvénytervezet szerint az Egyesült Államokba árut küldő vállalatok kötelesek auditálni az ellátási láncaikat, ám egyes cégek szerint nagyon nehéz Kínában egy ilyen vizsgálat lebonyolítása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!