A járvány második hulláma betett a Zsolnaynak

2020. november 28. – 08:59

frissítve

A járvány második hulláma betett a Zsolnaynak
Zsolnay-porcelánritkaságok a Gyugyi-gyűjteményből Fotó: Sóki Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Pedig már kezdett jól alakulni a gazdálkodás a viharos történetű porcelán-manufaktúrában.

Ismét gondban van a pécsi Zsolnay-cég. A Népszava cikke szerint bár szeptemberben, egy munkahelyteremtő pályázatnak köszönhetően, a porceláncég újra felvett 40 alkalmazottat, ám a járvány második hulláma ismét nehézségeket okozott a társaságnak.

A Zsolnay kalandos történetéről itt látható egy ATV-beszélgetés.

(ide kattintva érheti el legfrissebb cikkeinket!)

Röviden az előzményekről. 2016-ban egy kormánypárti gazdasági érdekkör környékezte meg, a Bachar Najari, szír származású, svájci üzletember birtokában levő céget, majd a fideszes vezetésű pécsi önkormányzat a porcelán-manufaktúra alkalmazottainak 80 százalékát átcsábította egy, a város által tulajdonolt cégbe. Aztán az önkormányzat által létrehozott cég csődbe ment, Bachar Najari kifizette a cége adósságát, és megtartotta tulajdonát.

2019-ben Pécs ellenzéki vezetésű lett, a cég abban reménykedett, hogy gátló tényezők nélkül immár növekedési pályára léphet, de a járvány miatt gyakorlatilag bezártak azok az üzletek, amelyek Zsolnay-dísztárgyakat értékesítettek, és a manufaktúra megint elbocsátotta a dolgozóinak a felét. A véget nem érő libikóka következő hullámában a cég megint visszavett embereket, majd most újra értékesítési gondok fojtogatják – íja a Népszava.

Tavaly a cég bevétele elérte a 600 millió forintot. a lap által megszólaltatott Cséplő Petra igazgatósági tag (Bachar Najari felesége) kijelentette, hogy bármilyen jól is sikerülnek az utolsó hetek, a tavalyi adatokat nem tudják elérni.

A lap emlékeztet rá, hogy Magyarországon mintegy 70 olyan műemléki védettségű középület van, amit Zsolnay kerámia burkol, s ezek a 100-120 éves házak felújításra szorulnak. E munkák révén a Zsolnay 15-20 év alatt akár 10-15 milliárd forintnyi megrendeléshez juthatna. Cséplő Petra szerint a Zsolnay – miután tulajdonosa szembe ment a politikai hatalommal – aligha számíthat arra, hogy megrendelésekhez juthat ezen az államilag kézben tartott piacon.