Koncessziót írnak ki egy csomagban a MÁV-os, BKK-s mobiljegyre és a mobilparkolásra

2020. november 25. – 11:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda reggel jelent meg az a Semjén Zsolt által jegyzett törvényjavaslat, ami alapjaiban változtatná meg a jelenlegi elektronikus autópálya- és közútdíjfizetés, a mobilparkolás, és a BKK-MÁV elektronikus jegyek fizetési rendszerét.

A javaslat szerint az összes fenti mobilfizetési rendszer egy kézbe kerül majd, azt pedig, hogy ki fogja fialtatni az aranytojást tojó tyúkot, egy március 31-ig kiírandó koncessziós pályázat fogja eldönteni. A nyertesen rendszerén keresztül történik majd minden elektronikus matrica- és jegyvásárlás, legyen az autópályadíj, parkolási díj vagy éppen buszjegy, illetve vonatjegy.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért olyan nagy változás ez, hiszen jelenleg is majdnem így van: az állami Nemzeti Mobilfizetési Zrt. applikációján keresztül lehet venni autópályamatricát, BKK-jegyet vagy éppen mobilparkolást fizetni. Csakhogy az Európai Bíróság 2018-ban kimondta, hogy a magyar állam megsértette az európai uniós jogot a mobilfizetési rendszer állami monopóliummá alakításával, ezért ezen változtatni kell. Ez a törvényjavaslat indoklásában is benne van.

De az indoklásban szerepel még egy mondat, ami viszont számos önkormányzat vagy tömegközlekedési cég vérmes reményeit is keresztülhúzhatja: a törvényjavaslat „a teljesen egységes értékesítési rendszer érdekében nem teszi lehetővé a közszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (BKK, MÁV, Volánbusz, parkolási társaságok) számára, hogy a saját csatornákon keresztül közvetlenül értékesítsék termékeiket”.

Ez egyrészt érinti a MÁV-ot, ami a saját mobilappján már futtat egy elektronikus jegyvásárlási rendszert, másrészt a fővárosi önkormányzatot is, ami már egy éve tervezi, hogy saját kézbe veszi a mobilparkolást és a tömegközlekedési mobiljegy-értékesítést.

Forrás: BKK
Forrás: BKK

A fővárosnak és a kerületeknek ugyanis nem tetszik, hogy a minden eladott parkolójegy árának tizedét át kell utalni a Nemzeti Mobifizetési Zrt.-nek, ráadásul a cég az autósoknak 50 forint kényelmi díjat is felszámít. Budapest egy éve dolgozik azon, hogy a 10 százalékos sápot csökkentsék legalább a felére – azzal érvelve, hogy a Nemzeti Mobifizetési Zrt. által régebben kitúrt magáncég, a Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. (EME) csak a kényelmi díjból élt, az önkormányzatoktól nem kért pénzt.

A főváros többször is bejelentette, hogy saját kézbe szeretnék venni mind a mobilparkolást, mind a BKK hatáskörébe vonnák a mobiljegyek forgalmazását is (amik után a BKK fizet jutalékot a Nemzeti Mobifizetési Zrt.-nek). Ennek az álomnak egyelőre úgy tűnik betesz a törvényjavaslat, ami szerint 2021-től legalább egy nyolc éves időtartamra egy kézbe kerül minden elektronikus jeggyel kapcsolatos szolgáltatás. A koncessziós cég az államnak fizeti majd a jelentős koncessziós díjat, a közszolgáltatók pedig a parkolási cégektől a MÁV-on át a BKK-ig, nyöghetik a díjat fedező jutalékok összegét.

Frissítés: Karácsony szerint ez közvetlenül érinti a budapesti terveket

Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán reagált a törvényjavaslatra. Mint közölte, a Nemzeti Mobilfizető működése nem csak az Európai Unió jogába ütközött, de magas díjai miatt a használatára kényszerített magyarok érdekeibe is. Hozzátette: a központosítás megmarad, de a privatizációs folyamat ezen a téren is elkezdődik, ez közvetlenül érinti a budapesti terveket. Hiszen azon dolgozunk már egy ideje, hogy kirángassuk a kátyúból az e-jegyrendszert, fogalmazott a főpolgármester.

Ez az az orbitális mutyi, amire az előző városvezetés idején több mint 10 milliárdot (!) égettek el, miközben nem lett belőle semmi. Mi haladunk abba az irányba, hogy ezt a megörökölt szégyent helyrehozzuk, ennek alapja lett volna, hogy a BKK kiépíti a saját rendszerét, a törvényjavaslat ezt megakadályozná. Miként azt is, hogy saját rendszerünk segítségével, modern applikáció fejlesztésével vágjunk rendet az örökölt parkolási káoszban, hogy ezen keresztül tudjunk kedvezményt adni, vagy akár ingyenessé tenni a rövid idejű parkolást a városban

– írja Karácsony a közleményposztban.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!