Több tízezer kis szállásadó nem tudja kihasználni a szállodás támogatást, ha így maradnak a feltételek

2020. november 25. – 15:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jelenleg úgy néz ki, a kis szállásadók nagy része elesik attól a támogatástól, amit az állam fizet a korlátozó intézkedések időtartamára eső, korábban lefoglalt szobák után – hívták fel olvasók a Telex figyelmét.

A kormányrendelet, amely többek közt az állami kárpótlást is rögzíti, azt tartalmazza: a regisztrált szálláshelyeknek az állam megtéríti a november 8-ig regisztrált foglalások után számított nettó bevételek 80 százalékát. A kis szálláshelyek szempontjából a probléma a regisztrált foglalásokkal van. A regisztráció jelen esetben az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) nyilvántartására vonatkozik, amelyen keresztül 2020. január 1-jétől mindenkinek le kell jelentenie vendégei nevét, születési helyét-idejét, állampolgárságát és irányítószámát.

A kisebb szálláshelyek többsége ezt a felületet az MTÜ által fejlesztett Vendégem nevű alkalmazással használja. A Vendégem egyszerűsített változata ingyenes, de valamelyest lebutított azokhoz az automatizált rendszerekhez képest, amelyeket a nagyobb hotelek szoktak használni, nem lehet vele például előre rögzíteni a foglalásokat (csak a szobakiadás tényleges napjától lehet felvinni őket a nyilvántartásba).

Tehát az ezt használó apartmanosoknak hiába voltak adott esetben foglalásai novemberre, ezeket nem tudták felvinni a NTAK-rendszerbe, és ha kormányrendeletet tényleg abban a formában érvényesítik, ahogyan az első körben megjelent, ők nem is kapnak kárpótlást.

Megkérdeztük a témáról Schumicky Balázst, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnökét, aki azt mondta: érdeklődtek az MTÜ-nél, valóban így lesz-e, de a szervezet egyelőre csak annyit tudott közölni ezzel kapcsolatban, hogy ők maguk is a szabály alkalmazását részletező következő rendeletet várják. Ebből fog kiderülni az igénylés folyamatának pontos módja is.

Schumickyék reménykednek, hogy a részletes rendelet másként rendelkezik majd, és nem zárja ki azt a több tízezer kis szállásadót a támogatásból, akik önhibájukon kívül nem tudták felvinni a NTAK-ba a meglévő novemberi foglalásaikat november 8-a előtt. Az MTÜ egyébként szeptemberben azt közölte, hogy alig pár hónap alatt több mint 29 ezren teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket a Vendégem elődje, az Én Vendégszobám alkalmazás segítségével, tehát valóban nagyon sokan lehetnek, akiket hátrányosan érinthet a kitétel.