Tizenhárom életveszélyes hajszárítót talált az ITM vizsgálata

2020. november 25. – 10:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Termékbiztonsági akcióban ellenőrzött 155 hajszárítót az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Mechanikai és Villamos Laboratóriuma, ebből 18 nem tudta produkálni az ígért teljesítményt, tizenhárom pedig egyenesen életveszélyes volt – közölte a minisztérium.

A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai a kereskedelmi forgalomban kapható, közvetlenül hálózati feszültségről működő kézi hajszárítókból vettek mintát. A labor minden esetben megmérte a hajszárító által felvett teljesítményt. Ezen a vizsgálaton 18 termékről derült ki, hogy valójában nem képes hozni a csomagoláson és a hajszárítón feltüntetett értékeket.

Forrás: az ITM oldala
Forrás: az ITM oldala

A szakemberek ellenőrizték az áramütés elleni védelmet és a fűtőtest túlmelegedését megakadályozó úgynevezett hőkioldó meglétét is. Előbbi elvárás hét terméknél nem teljesült, mivel a meleg levegőt előállító fűtőtesthez hozzáérhet a fém hajcsat, hajpánt. Egy hajszárító csatlakozódugóját a névleges áramfelvételhez képest alulméretezték, ami szintén áramütést okozhat. A hővédelmi eszköz hiánya tizenegy terméknél járt túlhevüléssel, és így az égési sérülés súlyos kockázatával. A több mulasztáson is rajtakapott hajszárítók miatt összesen tizenhárom bizonyult életveszélyesnek. A tételes terméklista és hibajegyzék a Fogyasztóvédelmi Portálon érhető el (pdf).

A súlyos kockázatú, áramütéssel és égési sérüléssel fenyegető árucikkek lekerültek az üzletek polcairól, azokat a webáruházak kínálatából is eltávolították. A fogyasztóvédelmi hatósági eljárások folyamatban vannak, az életveszélyes termékeket a vásárlóktól is visszahívják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!