Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat Brüsszellel

2020. november 24. – 08:44

frissítve

Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat Brüsszellel
Orbán Viktor Gottfried Péterrel beszélgetve, Szijjártó Péter telefonját nyomkodva távozik a felzárkóztatási politika folytatásában érdekelt 15 uniós tagországot tömörítő, a Kohézió barátai elnevezésű csoport csúcstalálkozójáról, a pozsonyi várból 2012. október 5-én – Fotó: Beliczay László / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Felkészült gazdasági szakember, örökös uniós diplomata, akinek képességeit mindkét politikai oldal elismeri, noha fontosabb megbízásai mindig Orbán Viktor kormányaihoz kötődtek. Hogy értelmezzük az új tisztségét? Jó hír, hogy megfelelő ember került a Monetáris Tanácsba? Vagy rossz hír, hogy végleg kezdenek kikopni a kompromisszumot kereső hangok az uniós külpolitikánkból?

Vannak emberek, akik mintha európai uniós diplomatának születtek volna. A most 65 éves, minden beszélgetőpartnerünk által pozitívan méltatott Gottfried Péter ilyen. Szerintük a szakember rendkívül felkészült, művelt közgazdász, aki pályája során nem került kétes helyzetekbe, nem gázolt át senkin, és akinek a négy évtizedes külpolitikai múltja arra lehet bizonyíték, hogy még Magyarországon is lehet valaki úgy magas rangú köztisztviselő, hogy nem politikai elkötelezettségével, hanem a szaktudásával vívta ki tekintélyét.

A cikkhez több magas rangú forrással beszéltünk. Diplomatákkal, nagykövetekkel, gazdasági szakemberekkel, egészen Gottfried közvetlen környezetéből is. Mindannyian azt kérték, hogy a nevük ne szerepeljen, és ne is legyenek felismerhetőek a cikkből.

  • Hallottuk tőlük Gottfriedről a pókerarcú sakkjátékos kifejezést, aki szivacsként szívja magába az információkat, átható tekintettel figyel a beszélgetőpartnereire, keveset beszél, de akkor fajsúlyosan.
  • Nevezték serpának, aki rengeteget gürcöl az ügyek hátterében, jogi kérdésekben, találkozók megszervezésében, a nem látható előkészületekben.
  • De mondták kármentőnek is, aki a bumfordi Brüsszel-ellenes lépések után elsimítja a konfliktusokat.

Cikkünk apropója, hogy Gottfried Péter 2021. január 1-jével bekerül a Monetáris Tanácsba, és onnantól csakis erre a feladatára koncentrál, vagyis teljesen felhagy külpolitikai aktivitásával. Mindezt tapasztalataink szerint a jegybankban, az őt parlamenti meghallgatására felkészítő stábban lelkesen fogadták, mert bár Gottfried nem klasszikus monetáris vagy makrogazdasági szakember, de olyan közgazdász, „aki nem csak a kötőszavakat fogja érteni a Monetáris Tanács ülésein”.

Kerestük magát Gottfried Pétert is, aki azzal hárította el megkeresésünket, hogy az eskütételéig nem kíván nyilatkozni.

(Ide kattintva olvashatja el legfrissebb cikkeinket!)

Kulturális háttér

Gottfried Péter évtizedek óta nagyon közeli munkakapcsolatban áll Orbán Viktor miniszterelnökkel, de valójában már régebb óta, három évtizede dolgozott a magyar–EU kapcsolatokon, ott volt a kezdetektől. És bár a magyar külpolitikában mindig is jellemzők voltak a címkézések, vagyis az, hogy ki kinek az embere, ahogy a szakmában mondják, ki az, aki síel, ki az, aki teniszezik, és ki az, aki focizik, vagyis lefordítva, ki az, aki Horn Gyula, Jeszenszky Géza vagy éppen Orbán Viktor és Szijjártó Péter bizalmi embere, de Gottfried Pétert nem így kategorizálták.

Őt nem is könnyű besorolni, maga a Gottfried család például nem egy klasszikus „fideszes” közeg, ha egyáltalán van ilyen. Az új tanácstag már nagypapa, első házasságából két lánya van, úgy tudjuk, hogy azóta másodszor is elvált. A családjában van egyáltalán nem jobboldali, konzervatív kötődésre utaló alternatív színházas, inkább a baloldali kulturális térben (az egykori Sirály, Auróra) mozgó családtag. Mindez nem akadályozta meg azt, hogy Gottfried Péter a miniszterelnök legközvetlenebb diplomáciai tanácsadója legyen, aki nem is csak EU-s, de Európához lazábban kapcsolódó utazásaira is rendre elkísérte Orbán Viktort.

Orbán Viktor mellett Gottfried Péter, a kormányfő európai és külgazdasági főtanácsadója, a szlovák kormányfővel folytatott megbeszélésen Jeruzsálemben, 2019. február 18-án – Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Gottfried Péter nem csak a mindenkori Külügyminisztérium állományában dolgozott, sőt, a mostani KKM-mel például nem is olyan erős a kapcsolatrendszere, de valójában mindig is valami ilyennel foglalkozott. A „közgázra” (akkor Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) járt, ott szerzett diplomát 1978-ban. Pályája során főleg magyar diplomata volt, de már az „átkosban” is dolgozott Genfben (az ENSZ-nek), Párizsban (OECD-képviselőként), és persze rendszeresen megfordult Brüsszelben, hiszen mégiscsak ez az EU, vagyis fő szakterületének a fővárosa.

Ahogy hallottuk, multilaterális kereskedelmi diplomataként a külügyes kollégák ethoszától rögtön eltért a munkabírása, az uniósok a kilencvenes évek elején már nagyon sok munkát végeztek, más volt az élete, mint azon bilaterális diplomatáknak, akiket azzal szoktak piszkálni, hogy egy négyéves küldetés során két évig mindenkinek bemutatkoznak finom ebédek mellett, aztán két évig mindenkitől elbúcsúznak hasonlóan a fehér asztalnál.

Örökös külügyes

Ahogy közeledtünk az uniós csatlakozáshoz, Gottfried vette a fáradságot, és alaposan kitanulta az uniót, hamar tekintélyt szerzett, és amolyan „állócsillagként” azt soha nem is veszítette el.

Helyettes államtitkárként, államtitkárként, rendkívüli követként dolgozott a különböző érákban, de azért szakmai pályája hivatalos csúcsa az első Orbán-kormány idejére esett. Amikor Orbán bukott, ő akkor is puhára esett, erre az időszakra esett például a már említett párizsi kiküldetése, ismerői szerint az OECD-képviseletvezetőség azért inkább volt sóhivatal, mint fontos feladat.

Ettől függetlenül, ahogy hallottuk, „mindig érdemes volt odafigyelni arra, amit mondott, abból is sokat lehetett tanulni, ahogyan ő a munkát szervezte, ahogy stratégia mentén tervezett”.

Az elmúlt évtizedben, vagyis 2010-től a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója, e minőségében a Miniszterelnökséghez tartozott.

Gottfried Péter ült a kormányfő mellett 2011. február 15-én a visegrádi országok miniszterelnöki csúcstalálkozóján Pozsonyban – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Miért váltott?

Monetáris tanácsi tagsága tehát mindenképpen éles váltás, természetesen fontos, megtisztelő feladat, de a nyugati céges világ topmenedzsereinek szokásos életútjához hasonlóan amolyan „lecsengető” boardtagság. Ő maga állítólag viccelődve csak azzal indokolta a váltást, hogy már nem bírja a tempót a harcias negyvenesekkel, de ezt közvetlen környezete sem nagyon fogadja el, hiszen mint hallottuk, a „kortalan”, harminc éve ugyanúgy kinéző Gottfried Péter nem az az alkat, aki elfárad.

A pályatársak szerint inkább arról lehet szó, hogy a „jól nevelt”, uniós gazdaságpolitikusra eddig mindig szükség volt, de azért ő megkérdőjelezhetetlenül egy EU-párti, mérsékelt diplomata, aki eddig sem az M1 Híradó szintjén beszélt a külpolitikáról. A kérdés az, hogy szükség van-e most azok mentalitására, akik nem szabadságharcként, ostromlott várként élik meg a brüsszeli kapcsolatokat, hanem inkább a Navracsics Tibor, Martonyi János vagy Prőhle Gergely nevével jellemezhető kompromisszumkészebb csapathoz sorolhatók. Egyszerűbben: Gottfried most felfelé bukott, vagy egyszerűen már kikopott a külpolitikából?

Harcosok Klubja

Ezt nem könnyű eldönteni, de az gyanítható, hogy amikor az uniós költségvetést vétózza éppen Magyarország, a nagypolitikában azokra a „harcosokra” van szükség – mint például Szijjártó Péter vagy Varga Judit miniszterek – akik szüntelenül konfrontálódnak, „egyenesen megmondják”, nagyköveteket rendelnek be, kikérik maguknak, kettős mércét kiáltanak.

A kulimunkát végző „serpák”, akik szakszerűen tárgyalnak, előkészítenek, vagy a klasszikus „második hangok”, azaz akik az unióban eddig elmagyarázták a Fideszt, elmondták, hogy ez csak retorika, belső felhasználású, a szavazóknak szóló harciasság, de az uniós elkötelezettségünk töretlen, akik megpróbálták becsomagolni az illiberalizmust, nos, ők most nem annyira kelendőek.

Gottfried Péter, Rogán Antal, Orbán Viktor, Várhelyi Olivér és Havasi Bertalan érkeznek a brüsszeli EU-csúcsra 2018. február 23-án – Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Ahogy egyik forrásunk mondta, az autoriter rendszerek természetrajza, hogy amikor a hazai politikai ellenzéket már lenullázzák, a kormányoldal politikusai egyszerűen nem szembesülnek naponta az ellenvéleménnyel, értelmét veszti a szakmai felkészültség, mindenki azt érzi, hogy „már mindent megtehetünk, és aki valamiért még mindig olyan normákat követ, amit a többiek már rég levetkőztek, azokra nincs szükség, ők feleslegessé válnak”.

Töretlen bizalom

Orbán Viktor mindenesetre eddig feltétlenül megbízott a végtelenül diszkrét, egyáltalán nem harsány, szakmai fórumokon is ritkán, de fajsúlyosan megszólaló, a közvélemény előtt is színtelen diplomatában, akit nagyon sok helyre cipelt magával.

Gottfried a miniszterelnöki látogatásoknak majdnem olyan állandó szereplője volt, mint Nagy János, a közvélemény előtt alig ismert kabinetfőnök, vagy a nemrég elhunyt Szőcs Géza, aki szintén állandó utastárs volt egy időben. Hogy aztán Orbán hallgatott-e a tanácsadóra, azt már nehezebb megítélni. Van olyan forrásunk, aki szerint az, hogy Orbán Viktor mindent nagyon határozottan mond, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne igényelné, ne vágyná a felkészült szakemberek érvekkel alátámasztott véleményét. A miniszterelnök abban mindenképpen karizmatikus, hogy a környezetével mindig el tudta hitetni, hogy akkor is fontos munkát végeznek, ha nem az ő véleményük érvényesül végül. Gottfried mindenesetre ismerői szerint valamifajta rajongással tekint a miniszterelnökre, egyfajta varázs alatt állt, de azt azért nehéz lenne a történtek ismeretében mondani, hogy „mérséklő” feladatkörében igazán hatékony lett volna, akkor aligha tartanánk itt az unióval.

Korábban Martonyi Jánosnak volt olyan szerepe, hogy a „Főnök” gyakran csak úgy utalt rá, hogy „azt majd a János elintézi”, az utóbbi időben pedig Gottfriednek lett a diplomáciában ilyen meghivatkozott szerepe, igaz, már inkább azzal a fordulattal, hogy

„Péter figyelmeztetett, de én azt gondolom, hogy inkább kimondom nyíltan, amit gondolok”.

Lehetsz-e tisztviselő?

Gottfried pályájával kapcsolatban többen felvetik, hogy van-e olyan, hogy valaki független köztisztviselőként tud dolgozni, vagy óhatatlanul magára is húzza a kormány uniós külpolitikáját.

  • Az egyik véglet szerint, jól dolgozni mindig lehet. Vagyis egy extrém példával, ha valaki 1953-ban egészségügyi államtitkárként rengeteg gyerek életét megmenti egy jó oltás-programmal, akkor fontos munkát és pozitív feladatot végzett, még akkor is, ha a Rákosi-kormány részese volt.
  • A másik véglet szerint nem lehet egy hatalom embereként a hatalom alapvető irányultságával nem közösséget vállalni.

A munkamániás Gottfriedről ismerői azt tartják, hogy erről nem akar beszélni, a más politikai térfélen aktív ismerőseit nem akarja meggyőzni, inkább csak hárít, kerüli az ilyen témákat. Beszélgetőpartnereink azt sem említették, hogy a munkán kívül van-e a szakembernek más hobbija. A munka biztosan az, Gottfried az a típus, aki még egy súlyosabb betegség közben is, amint kicsit jobban van, már rohan dolgozni, viszont nem olyan alkat, aki képes lenne elmenni 10 napra nyaralni.

A magyar–EU viszony mindenesetre nagyon összetett. A statisztikák szerint Magyarország nagyon magas százalékban betartja az uniós jogszabályokat, és a magyar államigazgatás általában tudja, hogy mik az aktuális jogi tennivalók, feladatok, ami részben éppen Gottfried Péter érdeme.

Orbán Viktor az Európai Parlament Magyarországról szóló plenáris vitáján Strasbourgban 2015. május 19-én. A kormányfő mellett balról Gottfried Péter, a kormányfő külpolitikai tanácsadója – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Sok ügyben viszont már eleve látszik, hogy a magyar kormány lépései kiszámoltan ütköznek az uniós értékekkel, vagy joggal (francia cafeteria cégek kiebrudalása és a piac lenyúlása, a CEU esete, vagy a menedékkérőknek nyújtandó jogi segítség hiánya): Ezek átpolitizált ügyek, ahol a magyar fellépés tudatos és szándékos.

A jegybanki viszony

Gottfried Péter mindenesetre már korábban is foglalkozott a jegybankkal. Emlékezetes eset volt, amikor 2011 decemberében José Manuel Barroso, akkori EB-elnök írt egy nagyon kemény hangvételű levelet Orbán Viktornak. A magyar miniszterelnök pedig nem fogadta meg az MNB-vel kapcsolatos „erőteljes javaslatot”, a sztori itt olvasható.

Az ügynek azonban Magyarországra nézve nem lett semmi érdemi következménye. Működött az elmúlt évtized klasszikus hazai potyautas-stratégiája, vagyis az, hogy a NATO ad Magyarországnak biztonságot, az EU ad Magyarországnak pénzt, de emellett a vélt nemzeti érdekek mentén teljesen büntetlenül szidjuk a „brüsszelieket”, mert annak semmi következménye nem lesz. Ám ez a kettősség az apparátustól egy folyamatos kármentést igényelt.

Ha Gottfried Péter már nem ezen fog dolgozni, az annyiban rossz jel, hogy tovább gyengül a hazai külpolitikai gondolkodásban a kompromisszumot kereső, a diplomata-mentalitású vonal, maradnak a „harcosok”.

Orbán Viktor egy időben úgy érezhette (joggal, vagy sem, az most mindegy is), hogy momentumot fogott, elhitte, hogy meghatározó európai államférfi is lehet. Mára a felfüggesztett EPP-tagsággal és a költségvetési vétóval ezt már alighanem elengedte, már inkább a játszótéri homokozó vagy az általános iskolai osztály „bajkeverője” szerepbe szorult, ami akár az Európai Néppárt-tagság elvesztését is jelentheti.

Igaz, Orbán Viktor éppen attól rendkívül sikeres politikus, hogy ha gondol egyet, akkor képes teljesen megváltoztatni a politikáját, és arcvesztés nélkül tud az európai költségvetés és az európai alapok hős megmentőjévé is válni.

Gottfried Péter januártól ezt már a Monetáris Tanácsból figyelheti.