Annyi lakáshitelt vettek fel egy hónap alatt a magyarok, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa

2020. november 19. – 13:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptemberben több mint 90 milliárd forint értékű új lakáshitel-szerződést kötöttek a bankok, ilyen magas értékre az elmúlt húsz évben nem volt példa egy hónap alatt, írja a Növekedés.hu.

A portál szerint a féléves adatokból az látszik, hogy a teljes lakáshitel-állomány jelentősen, 9 százalékkal közel 3800 milliárdosra gyarapodott idén. A szerződések darabszám szerint ugyanakkor minimális, 2 százalékos növekedést mutattak az év első felében.

Az állomány tehát nem azért növekedett, mert többen vettek fel hitelt, hanem azért, mert nagyobb összeget kértek egy-egy igénylésnél.

A növekedés azért is különös, mert a koronavírus-járvány jelentős gazdasági visszaesést hoz, a magasabb munkanélküliség, valamint a bizonytalan helyzet pedig óvatosságra inti a háztartásokat. Még azokat is, akiknek a jövedelme stabil, és hosszú távra is tervezni tudnak.

A lakáshitelezés – amennyiben nem csap át túlzott eladósodásba – élénkíti a gazdaságot, ezen belül is a lakáspiacot és az építkezéseket. Ezeket szeretné az állam felpörgetni az elmúlt időszakban bejelentett új lépésekkel is – emlékeztet a portál.

A jegybank pénzügyi stabilitási jelentését figyelembe véve a bővülésnek lenne helye, Magyarországon a GDP-arányos lakáshitel-állomány ugyanis nemzetközi összevetésben is alacsonynak számít, akár az uniós államokhoz, akár a kelet-közép-európai régióhoz, akár a visegrádi országokhoz képest nézzük – írják.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!