Menesztenék a Rábát másfél évtizede irányító vezérigazgatót, NER-es hatalomátvétel készül a cégnél

2020. november 17. – 12:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A december 3-i közgyűlésen menesztenék a Rába Járműipari Holding Nyrt.-t másfél évtizede irányító, „ősrábás” vezérigazgatót, írja az Mfor.

A Rába közel 75 százalékos tulajdonosa a Magyar Állami Vagyonkezelő Zrt. (MNV), amely rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte december elejére azzal a céllal, hogy hívják vissza a vezető testületek – igazgatóság, felügyelőbizottság, auditbizottság – elnökét és tagjait, és a helyükre újakat válasszanak. Ebből valószínűsíthető, hogy leváltanák a Rába elnök-vezérigazgatói tisztét 2005 óta betöltő Pintér Istvánt.

Pintér „ősrábás” és „ősgyőri”, a vállalati szamárlétrán fokozatosan feljebb lépdelve lett 2005-ben a vállalat első embere. A személycseréket az MNV nem indokolta, erre a törvény nem is kötelezi. A cég idén – nem kis részben a koronavírus-járvány miatt – jelentős veszteséget hozott össze.

Pintér utódja Hetzmann Béla lehet, legalábbis a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks által kiadott Világgazdaság című lap „Tapasztalt szakembert neveznek ki a Rába élére” című cikkéből erre lehet következtetni.

Hetzmann az Apcon működő CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. egyik tulajdonosa és ügyvezetője. Emellett a Rába igazgatóságába neveznék ki Mráz Dániel Emánuelt is. Ő a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetőjének, Mráz Ágoston Sámuelnek a testvére – írja az Mfor.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!