Magyarországon is elindult a Google Pay

2020. november 17. – 11:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Mastercard ma bejelentette, hogy kártyakibocsátó partnereivel együttműködve Ausztriában, Bulgáriában, Észtországban, Görögországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában is elérhetővé teszi a Google Pay szolgáltatást – írja közleményében a cég.

A Google Pay az arra alkalmas Android-eszközzel rendelkező felhasználók számára nyújt biztonságos, gyors és kényelmes vásárlást, legyen szó internetes vásárlásról, vagy a bankkártyák kapcsán is ismert érintésmentes fizetésekről az üzletekben.

A Mastercard a szolgáltatást több kibocsátóval és fintech céggel együttműködve biztosítja, többek között a Banca Transilvania, a Bunq, a CEC Bank, a Curve, az LHV Pank, a Monese, az N26, a Paynetics, a Revolut, a Swedbank, az Unicredit Bank Romania és a Viva Wallet ügyfelei élhetnek a lehetőséggel.

A Google Pay Magyarországon most a Revolut, a Curve, valamint a Monese szolgáltatóknál válik elérhetővé.

(A Portfolio azt írja, a Revolut közleményben tudatta velük: náluk nem csak Mastercard, hanem Visa kártyákkal is működik a Google Pay.)

A világjárvány kezdete után az érintésmentes tranzakciók aránya közel 80%-ra ugrott Európa-szerte – írják.

Annak érdekében, hogy a most csatlakozó bankok Androidos felhasználóiként a Google Pay összes előnyéhez hozzáférjünk, egyszerűen csak a kártyakibocsátó mobilbanki alkalmazásában a használni kívánt Mastercard kártyát kijelölése után a „Hozzáadás a Google Payhez” opciót kell választanunk.

A Google Pay szolgáltatás használata során a felhasználók a telefonjukkal fizethetnek bárhol, ahol érintésmentes tranzakciókat fogadnak, legyen szó akár üzletekről, akár tömegközlekedésről. Ehhez pedig sem a Google Pay-t, sem a mobilbanki alkalmazást nem kell újra és újra megnyitni, és internetkapcsolatra sincs szükség. Anélkül, hogy elő kéne keresniük a pénztárcájukat, a vásárlók az amúgy is kezükben lévő eszközzel fizethetnek. Ehhez a POS terminált sem szükséges használniuk – még a 15.000 forintos összeghatár felett sem, elég, ha közvetlenül a fizetés előtt feloldják telefonjukat.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!