Pert nyert a szakszervezet a Dunaferr ellen

2020. november 17. – 15:54

Másolás

Vágólapra másolva

Igazat adott a bíróság a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség keresetének, a nyári szabadságos bér kifizetése ügyében, írja a 24.hu.

A lap azt írja, hogy a Dunaferrnél évek óta fizetnek úgynevezett szabadságos bért, ami egyhavi alapbérnek felel meg. Ezt a korábbi években június 10-ig fizették ki, az idei bérmegállapodásban viszont a cég kapott egy hónap haladékot, a menedzsment azonban úgy döntött, hogy csak három részletben fizeti ki a dolgozóknak járó pénzt. Ezzel a szakszervezet szerint a cég megsértette a kollektív szerződést, ezért beperelték a Dunaferrt.

A bíróság megállapította, hogy a munkáltató teljes mértékben megfizette ugyan a szabadságos bért, de azt részletekben teljesítette, és nem a kollektív szerződésben maghatározott időpontig. Ezzel pedig megsértette a kollektív szerződés ide vonatkozó pontját. A bíróság elmarasztalta a céget, és a késedelmi kamat, továbbá a teljes perköltség megfizetésére kötelezte – írja a lap.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!