Jövőre se kell beírnunk a PIN-kódot a 15 ezer alatti érintéses kártyás vásárlásnál

2020. november 16. – 11:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jövőre is megmaradhat az érintéses kártyás fizetéseknél a 15 ezer forintos, PIN-kód nélküli értékhatár, miután a kártyatársaságok és a pénzintézetek is támogatják a megemelt limit fenntartását a törvényi határidő lejárta után is – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI érdeklődésére.

A koronavírus-járvány tavaszi időszaka alatt megemelt értékhatárral az érintéses tranzakciók csaknem 90 százalékánál lehet PIN-kód megadása nélkül fizetni, az arány mintegy 28 százalékponttal magasabb a korábbi, 5 ezer forintos értékhatárnál.

A jegybank szerint a visszaélések aránya nem nőtt az értékhatár emelésével, ezért az MNB úgy látja, hogy a járványhelyzetben a fizikai érintkezés kockázatainak csökkentésére irányuló sikeres intézkedés hosszabb távon is kedvező hatásokat eredményezhet az elektronikus pénzforgalomra, így indokolt annak a fenntartása.

Mivel a törvény csak 2020. december 31-ig határozza meg a 15 ezer forintos értékhatár kötelező alkalmazását, ezt követően a korábbi gyakorlatnak megfelelően a kártyatársaságok a pénzforgalmi szolgáltatókkal egyeztetve elvileg szabadon állapíthatják meg a limit nagyságát – írták.

Az MNB ezért megkereste a kártyatársaságokat, illetve a Magyar Bankszövetséget az álláspontok feltérképezésére. Miután a 15 ezres limit szinten tartásával a szektor szereplői is egyetértettek, nem várható annak visszaállítása 2020. december 31-et követően sem.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom