Lázmérőt, maszkot, tesztet vagy kézfertőtlenítőt is lehet venni a tao-támogatásból

2020. november 12. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő célokra is adható támogatás a társasági adóból (tao) – ezt tartalmazza egyebek mellett az a módosító csomag, amelyet csütörtökön fogadott el az adótörvényekhez az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága, írja az MTI.

A tao-támogatás teljes egészében felhasználható lesz például lázmérő, maszk, gumikesztyű, teszt, kézfertőtlenítő, egészségügyi védőruházat vásárlására vagy egészségügyi vizsgálat finanszírozására.

Egy másik módosítás értelmében nem kell jövedéki adót fizetni a Magyarországon gyártott, de külföldre szállított nikotintartalmú, dohányzást helyettesítő termékek után. Ez egyszerűsítést jelent, hiszen az adót eddig vissza lehetett igényelni külföldre szállítás esetén, mivel a legtöbb uniós tagállamban ezek nem minősülnek jövedéki terméknek.

Januártól várhatóan nem kell gépjárműadót fizetni a környezetkímélő, vagyis a tisztán elektromos motorkerékpárok után, ahogy a környezetkímélő autók után sem. A javasolt változtatás értelében gépjárműadó alóli mentességhez nem kell ismételten bejelentést tenniük a tulajdonosoknak amiatt, hogy az adót az állami adóhatóság szedi be. Az önkormányzatok adóhatóságainak ugyanis át kell adniuk a szükséges adatokat.

Egy módosítás biztosítja az otthonteremtési akcióterv keretében nyújtott újabb támogatás adómentességét is, vagyis az otthonfelújítási támogatásét. A forgalmi engedélyek cseréje a jövőben akkor is költségmentes lehet, ha arra jogszabályváltozás miatti adatmódosulás miatt van szükség.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!