Ötödik hónapja növekszik az élelmiszerek ára

2020. november 5. – 11:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek, január óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak a szemestermények, növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulása miatt a FAO adatai szerint – írja az MTI. A húsfélék ára októberben már a második egymást követő hónapban csökkent.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított októberi árindex szeptemberhez képest 3,1 százalékkal (3 ponttal) 100,9 pontra nőtt, tavaly októberhez képest pedig 6 százalékkal (5,7 ponttal) emelkedett. Az idén januárban az átfogó árindex magasabb, 102,5 pont volt.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Októberben a szemestermények árindexe nőtt a legjelentősebben, szeptemberhez viszonyítva 7,2 százalékkal (7,5 ponttal) 111,6 pontra emelkedett és ezzel már negyedik hónapja tartott a drágulás.

A növényi olajok árindexe kilenchavi csúcsra, 106,4 pontra emelkedett októberben, ami 1,8 százalék (1,8 pont) növekedés szeptemberhez viszonyítva. Októberben már ötödik hónapja emelkedett a tejtermékek árindexe, szeptemberrel összevetve 2,2 százalékkal (2,2 ponttal) 104,4 pontra nőtt. A cukor árindexe 7,6 százalékkal (6 ponttal) 85 pontra erősödött októberen.

A húsfélék októberi árindexe 0,5 százalékkal (0,5 ponttal) 90,7 pontra mérséklődött, január óta kilencedszer jegyeztek fel havi szintű árcsökkenést. Októberben olcsóbb volt a sertés, a szarvasmarha és a baromfihús, de többet kellet fizetni a juhhúsért, mint szeptemberben.

Az infláció itthon is az élelmiszereknél volt a legmagasabb éves összehasonlításban az elmúlt hónapokban, a zöldség-gyümölcs 18, a kolbász 17, a tojás 9 százalékkal drágult egy év alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!