Milliós hozam volt a jutalmuk azoknak, akik maradtak a magánnyugdíjtagságuknál
2020. november 5. – 09:25
frissítve
Tíz éve volt a magánnyugdíjkassza államosítása, ebből az alkalomból a Napi.hu kikérte a megmaradt pénztáraktól, milyen hozamokkal számolhattak azok, akik maradtak, és azóta nyugdíjba mentek. A tanulság: nagyon megérte a rendszerben maradni.
A pénztártagok járulékai 2010 novemberétől már a tb-kasszába kerülnek, az akkor több mint 3 millió pénztártagnak pedig választania kellett: megtartja a tagságát, vagy visszalép az egypilléres nyugdíjrendszerbe. Mivel a maradókat azzal fenyegette a kormány, hogy ezzel a döntésükkel egyáltalán nem lesznek jogosultak állami nyugdíjra, a többség két nagyobb körben elhagyta a pénztárakat, mostanra mindössze négy magánnyugdíjpénztár kezeli a megmaradt 54,4 ezres tagság vagyonát.
A Napi által megkapott adatok szerint összesen több mint 1100, a maradás mellett döntő pénztártag érte el a nyugdíjkorhatárt tíz év alatt, és azok, akik úgy döntöttek, csak a nyugdíjba menetel után lépnek vissza a tb-be, nemcsak százszázalékos nyugdíjat kapnak most az államtól, de ők is felvehették a reálhozamot, ami minden pénztárnál végül átlagosan milliós nagyságrendű lett.
A legnagyobb egyenlegek a Budapest és az MKB Magánnyugdíjpénztárnál lettek (7,3 millió, illetve több mint 7,2 millió forint). A Szövetségnél, ahol a legalacsonyabb átlagos reálhozamot vehették fel a nyugdíjba vonulók, az átlagos egyenleg 4,9 millió forint volt. A reálhozamok pedig kerekítve így alakultak:
- Budapest: 2,2 millió forint
- Horizont: 1,6 millió forint
- MKB: 1,9 millió forint
- Szövetség: 1,1 millió forint
Ehhez képest a tb-be visszalépőknek anno azt mondták, hogy megkapják a reálhozamot a befizetéseik után. Ez a 2011-ben államosított pénzek után pénztártagonként nagyjából átlagosan 70 ezer forint körül volt.