Eurostat: Az EU-átlaghoz képest Magyarországon alacsony a szociális kiadások aránya

2020. november 4. – 09:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Különösen munkanélküliségre költünk kevesebbet, amit persze az alacsony munkanélküliségi ráta magyaráz.

Az európai szociális kiadások aránya országonként, 2019. Fotó: Eurostat
Az európai szociális kiadások aránya országonként, 2019. Fotó: Eurostat

Közzétette az Eurostat az uniós államok 2019-re vonatkozó szociális kiadásainak elemzését.

Az elsődleges adatok alapján a szociális juttatások GDP-arányos kiadásai Franciaországban (a GDP 31 százaléka), Dániában (30 százalék) és Németországban (29 százalék) a legmagasabbak, míg a legalacsonyabbak Máltán és Lettországban (mindkettő 15 százalék), valamint Litvániában, Bulgáriában és Magyarországon (mind 16 százalék).

(Ide kattintva találja meg további cikkeinket!)

A szociális juttatások különböző kategóriái, vagyis az időskori (javarészt nyugdíjak) egészségügyi, demográfiai (családi támogatások), lakhatási, illetve munkanélküliségi juttatások belső részarányai alapján elég nagyok a különbségek.

Nyugdíjakra a szociális kiadásokon belül Olaszországban (58 százaléka a kiadásoknak), Cipruson (54 százalék) és Dánia (41 százalék) költ sokat.

Az egészségügyi ellátás részaránya Németországban (44 százalék), illetve Csehországban és Máltán (mindkettő 40 százalék) kiemelkedő, míg a legalacsonyabb Cipruson (26 százalék).

Magyarország a demográfiai, családtámogatási programok arányában listavezető, Németországgal együtt a szociális kiadásoki 12 százaléka jut erre a területre.

A munkanélküli ellátások arányában viszont 2 százalékkal sereghajtók vagyunk (Máltával közösen), itt Belgium, Franciaország és Olaszország a vezető államok, 6 százalékos részaránnyal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!