Lázár János szerint csökkenhet a dohányboltok száma

2020. november 3. – 12:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az évi 13 ezer tüdődaganat zöméért a dohányzás felel.

Lázár János interjút adott a VG-nek a dohányzás visszaszorításáról. A korábbi években a dohányzás visszaszorítására tett lépések – például az értékesítési helyek számának korlátozása, a termékek drágítása – sikeresek voltak, hiszen éves átlagban 1-2 százalékkal csökken a dohányzók száma Magyarországon.

(Ide kattintva olvashatja el legfrissebb cikkeinket!)

Ugyanakkor itt az ideje, hogy végre hangsúlyosabb legyen a dohánytermékek árának adóterhe (amely most 77 százalék, ráadásul januárban és áprilisban ismét emelkedik), illetve az adóteher prevenciós hatása foglalható össze a miniszterelnöki biztos véleménye.

Lázár úgy számol, hogy harminc év múlva lényegében alig lesznek rabjai a hagyományos dohánytermékeknek. Álláspontja szerint a hazai jogszabályok – helyesen – lényegében nem tesznek különbséget a régi és az új típusú dohánytermékek között, hiszen az utóbbiak kockázatát még nem lehet pontosan ismerni.

A megelőző hatású költségterhek emelését az is indokolja, hogy Magyarországon az átalakuló kínálat és fogyasztási szokások ellenére még mindig évente 13 ezer tüdődaganatot diagnosztizálnak, ami döntően a dohányzással függ össze.

A biztos szerint a mintegy 5500 dohánybolt árrése 10-12 százalékos, évi 70-80 milliárd forintos, együttes értékesítésből származó nyereségükkel szemben egy sor költséges feltételt kell teljesíteniük. A biztos szerint szűkíthető a kínálat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!