Fontos változások a közbeszerzéseknél: egyszerűbb, viszont kevésbé kontrollált lesz a folyamat

2020. október 30. – 14:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy régi ellenőrzési szabály esett ki. A jövőben rugalmasabb lehet a közbeszerzési folyamat. A szakmát meglepte a változás, talán a gazdaságvédelem indokolt most nagyobb rugalmasságot.

Meglepte a hazai közbeszerzési szakmát az a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet (a 471-2020-as), amely a közbeszerzések kormányzati ellenőrzését és engedélyeztetését egyszerűsíti. Az immár hatályba is lépő passzus gyakorlatilag egy 2015-ös rendeletet helyez hatályon kívül. Ez minden a kormány alá tartozó állami intézménynél (minisztériumoknál, közalapítványoknál, kórházaknál, tankerületeknél, rendőrségnél, büntetés-végrehajtásnál) nagyon szigorú központi engedélyeztetést írt elő. Voltaképpen azt, hogy minden közbeszerzést előzetesen és folyamatában is, gyakorlatilag minden mozzanatában ellenőrizhetett a Miniszterelnökség.

(Ide kattintva olvashatók el legfrissebb cikkeink!)

A folyamat így elég lassú volt (akár 12 hónapra is kitolódott egy, érdemben 3-4 hónapot igénylő közbeszerzés), de a központ képes volt valóban kontrollt gyakorolni, felesleges előírásokat visszanyesegetni. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy az előkészítés után az intézmények a dokumentumokat „felküldték” és a Miniszterelnökség engedélyezte, illetve központi felügyeletet gyakorolt minden lépésnél, ajánlatoknál, hiánypótlásnál, kizárásoknál, és ezzel egy külön főosztály, mintegy 50-70 ellenőr foglalkozott.

Most ezt a kormányrendeletet helyezték hatályon kívül. Hogy ennek pontosan mi az oka, azt nem tudja a szakma, talán túlzottan bürokratikus volt a folyamat, esetleg a koronavírus elleni védekezés igényel most rugalmasabb, gyorsabb folyamatokat, de állítólag még a héten rendezett magas szintű online közbeszerzési konferencián sem esett szó a tervezett intézkedésről.

A jövőről a szakma még sokat nem tud, ahogy hallottuk, az uniós finanszírozású közbeszerzések ellenőrzése továbbra is szigorú marad – ha az ellenőrök kapacitása felszabadul, még az is lehet, hogy ők is több feladatot kapnak ott. A hazai kormányzati közbeszerzések ellenőrzése is valamiképpen megmarad, de lehet, hogy az a jövőben már inkább szúrópróbaszerű lesz – véli egy forrásunk.

Ami azonban még fontosabb talán, hogy az új kormányrendelettel megszűnik egy 2016-os kormányrendelet is. Ez (a 459-2016-os) arról szól, hogy a 15 millió forintra megemelt közbeszerzési értékhatár alatt (1 és 15 millió forint között) a kormány megadott egy rakás szabályozási alapelvet.

Legalább három ajánlatot kellett bekérni, ezeket a cégeket illett rotálni, és a beszerzéseket is félévente riportban kellett összefoglalni, vagyis a Miniszterelnökségnek így az 1 és 15 millió forintos beszerzésekről is volt adatbázisa.

Az, hogy ez megszűnik, jelentheti azt is, hogy szabad kezet kapnak az 14,99 millió forintnál kisebb beszerzésekre a minisztériumok, de jelentheti azt is, hogy ezt a kérdést hamarosan újraszabályozza a kormány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!