Az MVM megvette az Enexio több leányvállalatát

2020. október 28. – 12:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az MVM Csoport tulajdonába került a német energetikai cég, az Enexio magyarországi vállalata és két kínai leányvállalata is – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Az MTI szerint Szijjártó Péter hangsúlyozta, a tulajdonosváltással együtt az MVM-hez került egy világhírű magyar szabadalom is.

A Heller–Forgó-féle hűtőberendezésnek köszönhető, hogy az Enexio világszinten is meghatározó cég az energetikai piacon – tette hozzá. A politikus azért is méltatta a magyar vállalati terjeszkedést, mert a korábbi évtizedeket többnyire ennek az ellenkezője, a külföldi cégek magyarországi felvásárlásai jellemezte. Az Enexio Hungary Zrt. értékesítési igazgatója szerint a vállalat jó időben, nemzetközi tapasztalatokkal erősödve került az MVM birtokába.

>>>Kattintson ide, ha a legfrissebb híreink közül válogatna!>>>

Elődjét 1993-ban privatizálták, de a német tulajdonban töltött évtizedek során jelentős tudással és tapasztalatokkal gyarapodott – tette hozzá Lakatos Balázs. Az Enexio Hungary Zrt. 2018-ban 3,5 millió eurós, 2019-ben 1,5 millió eurós adózott eredménnyel zárt, forgalma ugyanakkor 5,9 millió euróról 18 millió euróra nőtt a cégadatok szerint. Árbevételének túlnyomó többsége külföldi értékesítésekből származik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!