Parragh: Vége a munkaerőhiánynak és a gyors bérnövekedésnek Magyarországon

2020. október 27. – 11:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már nem a munkaerőhiány a fő kérdés Magyarországon, ahogy az elmúlt években volt, mert a pandémia hatására megváltozott a helyzet, a korábban jellemző bérdinamika erőteljes visszaesésére lehet számítani – mondta a Portfoliónak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Az elmúlt három-négy évben a megfelelően képzett munkaerő hiánya volt a legnagyobb probléma a magyar gazdaságban, a járvány miatt azonban csökken a fogyasztás, ami a munkaerőpiaci helyzetre is hatással van.

Parragh szerint a vállalatok a jövőt illetően is bizonytalanok és pesszimisták. „A járvány miatti visszaesés minden területen jellemző, aminek hatására megtorpannak a fejlesztési beruházások is. Kapacitást ugyanis csak akkor kell bővíteni, ha bővül a kereslet” – mondta.

Úgy véli, a munkaerő keresletének csökkenésével várhatóan a bérdinamika is erőteljesen csökkenni fog.

„Ha nincs akkora kényszer a munkaerő felvételére – márpedig a csökkenő piaci kereslet miatt nincs –, akkor a cégek nem fogják emelni a munkabéreket és ezáltal nem növekszik a munkaerőköltségük” – tette hozzá.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Az iparkamara elnöke szerint a járvány második hulláma minden várakozást felülmúlt Európában, ami a gazdaságra is negatív hatással lesz, most a beruházásokon túl a munkahelyek megőrzésére és a munkavállalók képzésére, ezáltal a hatékonyság és a termelékenység javítására kell koncentrálni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!