Egymilliárdot kap a külügy a magyar űrprogramra

2020. október 21. – 08:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A keddi Magyar Közlöny alapján 132 milliárd forintot csoportosított át a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból – írja a Portfolio. Az alapot azért hozták létre, hogy enyhítsék a világjárvány negatív gazdasági hatásait. Az alapból eddig összesen már több mint 2023 milliárd forintot adtak ki.

A keddi pénzosztással a legjobban a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter járt, ő 115 milliárdot kapott a „NVTNM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok tőkeemelése, pótbefizetése jogcímcsoportban” történő beruházásokra.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Szintén tőkeemelésre kapott 10 milliárd forintot az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint 5,6 milliárdot a kerékpáros létesítmények fejlesztésére. A kormány a Központi Maradványelszámolási Alapot 4,3 milliárd forinttal csökkentette. Ebből 2 milliárd a Belügyminisztériumhoz került kormányzati infokommunikációs szolgáltatások dologi kiadásaira, 980 millió pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumhoz (Emmi) szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztésére és támogatására.

Az Emmi kapott még 2,4 milliárd forintot az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. támogatására, míg az általános költségvetési tartalékot megcsapolták 2,9 milliárd forinttal.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 1 milliárd forintot kapott „Űrtevékenységgel kapcsolatos feladatokra”.

A teljes átcsoportosításról többet a keddi Magyar Közlöny 1–5. mellékleteiben olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!