Nagyon dzsuvás volt minden a távol-keleti étteremben, bezáratta a hatóság

2020. október 20. – 09:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos, élelmiszer-biztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat találtak egy budapesti távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a vendéglátóhely tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, írja az MTI.

A hivatal keddi közleménye szerint az egység üzemeltetője sem a tevékenység végzéséhez szükséges külön engedélyt, sem a dolgozók egészségügyi alkalmassági igazolását nem tudta bemutatni az október első napjaiban végzett ellenőrzésnél. Az alapvető dokumentációs hiányosságokon túl az üzlet szinte minden helyiségében és az udvaron is egymást érték a higiéniai problémák – számolt be a Nébih.

Példaként említették egyebek mellett, hogy a kiszolgáló- és tálalópult szennyezett, higiénikus élelmiszer-tárolásra alkalmatlan volt. A mögötte kialakított egymedencés mosogatóban, illetve kézmosóban a lefolyó koszos volt, a szintén kifogásolható állapotú padozaton élelmiszert tároltak.

>>> A Telex további friss híreiért kattintson ide <<<

A különösen koszos főzőkonyha hűtőtereiben együtt tárolták a nyers zöldséget, a fagyasztott élelmiszert, a nyers tésztát és a húst, ami komoly élelmiszer-biztonsági kockázatot jelent. Piszkosak voltak a berendezési tárgyak, a főzőberendezések körül pedig ismeretlen eredetű, undort keltő folyadékot találtak az ellenőrök. A vendégeknek kialakított mellékhelyiség koszos volt és a higiénikus kézmosás feltételeit sem biztosították.

A Nébih szakemberei az étterem tevékenységének felfüggesztése mellett csaknem 350 kilogramm nem nyomon követhető, lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű élelmiszert azonnali hatállyal kivontak a forgalomból, azok forgalomba hozatalát megtiltották, továbbá elrendelték az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az étterem csak az élelmiszer-biztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatja majd tevékenységét, az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.

Az érintett vállalkozás adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!