Egészségesnek hirdette szoláriumait a Chocolate Brown, visszatérítésre kötelezte a GVH

2020. október 20. – 11:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még 2019-ben indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Chocolate Brown szolárium franchise-hálózatot üzemeltető Sun System Kft.-vel szemben, mert az azt állította a szoláriumairól, hogy „náluk egészséges, az emberi szervezetet nem károsító módon barnulhatnak. A tudományos álláspont szerint ugyanakkor a szoláriumozás a bőrrák kialakulásának fokozott veszélyével jár, hosszabb távon kedvezőtlen hatást gyakorol az egészségre és gyorsítja a bőr öregedését.”

A Gazdasági Versenyhivatal a közleményében azt írja, hogy a most lezárult vizsgálat során arra jutottak: a vállalkozás megtévesztően sugallta, hogy szoláriumai „egészségesek”, „bőrkímélőek”, illetve „hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez”. Jogsértőnek találták az egészségi állapot javításával, a betegségek megelőzésével, kockázatuk csökkentésével kapcsolatos hatásokkal – különösen az influenza elleni védekezéssel – összefüggésben tett reklámüzeneteket.

A cég együttműködött a GVH-val, és részben el is ismerte a jogsértést, illetve felhagyott azzal, ezért nem szabtak ki rájuk bírságot, hanem helyette visszatérítésre kötelezte a céget. Ennek értelmében mindenki, aki 2018. március és 2019. március között vásárolta ott első bérletét, jogosult erre.

„A vállalkozás továbbá fogyasztói tudatosságot növelő kampányt bonyolít le a szoláriumozás általános kockázatairól és hatásairól. A cégnek emellett belső vállalati megfelelési programot kell bevezetnie és franchise partnerei számára is kötelezővé tennie, amely segít a további hasonló jogsértések elkerülésében” – írják.

>>> A Telex további friss cikkeiért pedig kattintsanak ide <<<


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!