Olyan sokan pályáztak az elektromos autós-robogós állami támogatásra, hogy egy nap alatt elfogyott a keret

2020. október 20. – 15:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eredetileg 5 milliárd forintnyi támogatást írt ki az állam elektromos autó és robogó vásárlásra, ám annyian pályáztak, hogy a keret villámgyorsan kimerült, így a pályázatok benyújtását egy nap után le kellett zárni, és az eredeti összeget megemelték végül 882 millió forinttal. Így, írja az MTI az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása alapján, már több mint kétezer elektromos autó és robogó beszerzésére futja az összegből, mostanra pedig már 1600 pályázat rendelkezik ehhez támogatói okirattal.

A támogatott járművek felénél már a vásárlások is megkezdődtek – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy néhány tucat pályázatnál a hiánypótlás zajlik, emiatt még folyamatban van az elbírálás, ám az hamarosan lezárul.

Az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését, az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését. A környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyerése elengedhetetlen Magyarország törvényben is rögzített 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének eléréséhez. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv részeként a kormány elektromos buszokra tíz év alatt 36 milliárd forintot biztosít.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!