Bod Péter Ákos: Ha szelektív a segítő szándék, mélyülhet a gazdasági válság

2020. október 16. – 10:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem kezeli jól a kormány és a jegybank a koronavírus okozta válságot – véli Bod Péter Ákos.

A koronavírus keltette bizonytalanságról és a válságkezelésről adott interjút Bod Péter Ákos, a jegybank korábbi elnöke a Népszavának.

Mint mondta, a vírus olyan társadalmi és gazdasági következményekkel járt, amelyek egy része vélhetően a járvány remélt kifulladásával sem múlik el, ilyen a távmunka, a digitális képzés, az online értekezlet, nem kell annyit utazni, mindez rossz hír a repülőtársaságoknak, de jó a Föld klímájának.

(Ide kattintva olvashatja el legfrissebb cikkeinket.)

A szakember emlékeztet rá, hogy a Magyar Nemzeti Bank és eleinte a Pénzügyminisztérium közleményeiből azt lehetett kiolvasni, hogy a hazai gazdaságban nem is akkora a baj, de aki azt hitte, hogy megússzuk a mély recessziót, az nagyot tévedett. Később az MNB már reális képet adott, de Bod Péter Ákos nem feltétlenül ért egyet azzal a jegybanki és kormányzati nézettel, hogy a válságból a nagyvállalati és állami beruházások erőltetése segít kilábalni, a kérdés ugyanis az, hogy a kínálat vagy a kereslet visszaesése okozta-e a válságjelenségeket.

Ha ugyanis a járvány miatt nagyon sokan veszítik el az állásukat, akkor kisebb lesz a kereslet, de egyelőre erről nincsenek megfelelő adatok (sok cég megtartotta még az embereit, de csak fél gőzzel tud termelni), és a kkv-szegmens most nagyon sérülékeny lett. Ha az állam eközben mesterségesen ösztönzi a beruházásokat és a támogatás szelektív, ha a válságkezelő alap forrásainak kiosztásánál láthatóan a politika döntött, az csak mélyítheti a válságot – vélte Bod Péter Ákos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!